A világjárvány nem csupán a mindennapjainkat változtatta meg, hanem az anyanyelvünket is. E hatások kutatásának immár külön neve is van: virolingvisztika, azaz vírusnyelvészet.
Már tavaly nyáron Karanténszótár jelent meg Veszelszki Ágnes nyelvésztől, a folyamatosan születő kifejezések áradatával lépést tartandó. A kötet 400 új szót gyűjtött össze, a fotelvirológustól a kenyérszűzig. Előbbi természetesen a járványügyi kérdésekbe előképzettség nélkül belekotyogókra utal, utóbbi pedig azokra, akik soha korábban nem sütöttek még otthon kenyeret.
A kreatív szóképzés gyakorlatilag mindennapos azóta is. Vannak már karanténbabák, akik a szigorú kijárási korlátozások idején fogantak. Megjelent a járványbűnözés, amely e speciális időszak sajátos elkövetői magatartásait illeti összefoglaló névvel. Legújabban pedig már vakcinairigységet is emlegetünk, amikor valaki úgy érzi, hogy neki nem a leghatékonyabb oltóanyag jutott, míg másnak igen. És persze a vírus talán laborszökevény.
Minden nyelvi leleményt felsorolni jelenleg még képtelenség volna, ám a feladat súlyát két komáromi nyelvész nagyon is átérzi. Istók Béla és Lőrincz Gábor (mindketten a Selye János Egyetem oktatói) már nevet is adtak a nyelvészet e részterületének, és megalkották a virolingvisztika szakkifejezést. Szótárunk folyamatos bővülése mellett kapcsolattartási szokásaink átalakulását is kutatják e gondterhelt időkben.
A nyelvhasználati bizonytalanságok is megsokasodtak. A home office vajon magyar szónak számít már? Netán hómofisz? Vagy maradjon simán távmunka? Hát a social distancing miként fordítandó? Társas, társadalmi vagy közösségi távolságtartás? És egyáltalán: minek ez a fontoskodás, amikor létezik már az emberkerülés szavunk?
Mindemellett a magyar helyesírás is virolingvisztikai vákuumba került. Tavaly augusztusban a Nyelvtudományi Intézet nyelvi tanácsadó szolgálata a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságával egyeztetve ajánlást adott ki arról, hogy
a világjárvány okozta betegség nevének köznyelvi írásmódja: Covid19.
Tehát kötőjel nélkül. Ám ez láthatóan senkit sem hatott meg, pedig a Covid19-járvány alak valóban rövidebb és szebben gördül, mint a Covid–19-járvány változat. Úgy fest, egy nyelvet sem lehet boldogabbá tenni saját népe ellenében.
Érdekes kérdés még, hogy ha egyszer páneurópai, ami összeurópai, akkor egy világjárvány miért nem pándémia? Itt egyszerűbb a válasz: a pán- és a pan- előtagok pontosan ugyanazt jelentik, ahogy ezt a panteizmus szavunk is mutatja például (a panteisták történetesen a világ összességét tisztelik istenként).
A magyar történelemben kevés ige volt képes annyi indulatot kiváltani, mint a híres-hírhedt oltakozik. Heves kommentháborúk indultak a szó létjogosultságáról, sőt még online petíció is született a használata ellen. A nyelvújító Müller Cecília közkeletű elmélete ellen szól, hogy a szóban forgó alak sok évtizeddel ezelőtt megjelent már többször nyomtatásban, például Határ Győző verseiben. Jelen cikk címe is tőle idéz.
Bár a Kossuth-díjas költő nyilvánvalóan nem járványügyi vakcinációról beszélt műveiben, szóhasználatát mégsem foghatjuk kizárólag a szépírói szabadságra. A 2010-es H1N1-járvány idején a térségi tiszti főorvos ugyanis így fogalmazott:
Jelenleg azt mondhatjuk, hogy influenzajárvány-mentes peridódusban vagyunk. Oltakozni viszont érdemes továbbra is.
Balázs Géza nyelvész is orvosi szlengként írt az oltakozni szóról 2019 áprilisában. Magabiztosan kimondhatjuk tehát, hogy az oltakozik ige nem a koronavírus-járvány szülötte, és bizonyosan nem az országos tiszti főorvos privát találmánya.
De akkor miért hangzik furcsának?
Elsősorban azért, mert – orvosi szleng lévén – az átlagember ritkán hallotta eddig, ezért valamiképp fennköltnek, már-már ájtatosnak hat. Másrészt pedig azért, mert a szóképzés módja félrevezető logikai párhuzamokra csábít.
Némelyek szerint az a gond, hogy senki sem önmagának adja be az injekciót, tehát a nyír–nyírat–nyiratkozik mintájára az olt–oltat–„oltatkozik” képzésmód volna helyes, hogy kifejezzük az idegenkezűséget, tehát a műveltető mozzanatot. E logika mentén (az ad-adakozik szellemében) aki oltakozik, az oltást ad be, nem pedig kapja azt.
Mások úgy vélik, a költ–költekezés az idevágó analógia, és az a baj az oltakozás alakkal, hogy rendszeresen ismétlődő cselekvésre, tehát valamiféle szokásra utal. Márpedig védőoltásokat relatíve ritkán vesz fel az ember hobbiszerűen. Többen állítják: nyitott végű folyamatot jelez az is, hogy a be- igekötő hiányzik a szó elejéről, a beoltakozás változat már inkább hangozna rövid időn belül lezáruló eseménynek, semmint szabadidős életstílusnak.
A valódi megfejtés kulcsa viszont más: a tölt ige. Tölt–olt, töltekezés–oltakozás. Aki ugyanis töltekezik, az sem önmagát tölti fel, hanem alkalmat teremtett vagy talált arra, hogy valami vagy valaki más feltöltse. A visszaható jelleg tehát megvan. És így simul ki gyorsan minden: az oltakozás során alkalmat teremtettünk vagy találtunk arra, hogy beoltsanak bennünket – nehogy vakcinaszüzek maradjunk még a végén.
(Borítókép: Müller Cecília országos tiszti főorvos beszél a magyar borászok és cukrászok felajánlásának átadásán a Nemzeti Népegészségügyi Központ udvarán 2021. február 4-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)