Index Vakbarát Hírportál

Újabb szondát küld a Holdra Kína

2021. április 25., vasárnap 20:13

A Csang'o–6 űrszondát Kína 2024-ben akarja felbocsátani, hogy a Hold túlsó oldalán, a Déli-sarki Aitken-medencében gyűjtsön talajmintákat – jelentette be szombaton a kínai holdkutatási program egyik szakértője.

Hu Hao, a kínai holdkutatási program harmadik szakaszának vezető tervezője a Nankingben megrendezett Kínai Űrkonferencián számolt be arról, hogy már folyik az újabb küldetés részletes kidolgozása – írja az MTI. A 2018 decemberében útnak indított Csang'o–4 volt az első űrszonda, amely puha landolást hajtott végre az Aitken-medence 180 kilométer széles Von Karman-kráterében.

A Csang'o–5 űrszonda 2020-ban landolt a Holdon, és decemberben közel két kiló talajmintát hozott vissza a Földre. A Csang'o–6 szintén mintákat gyűjt majd átfogó elemzés és kutatás céljából.

A szondán francia, svéd, orosz és olasz műszerek is lesznek

– mondta el Hu, arra azonban nem tért ki, hogy milyen felszerelésekről van szó. A Csang'o szondák fontos elemei a kínai űrkutatási programnak, amelyben egy olyan szonda is szerepel, amely egy önjáró robot leszállását készíti elő a Marson. A programban még tervezik egy legénységgel működő űrállomás létrehozását, asztronauták holdraszállását, valamint talajminta gyűjtését egy aszteroidáról.

Rovatok