Az óceánokban felhalmozódott műanyaghulladékon utazva tesznek meg hatalmas távolságokat a betolakodó fajok, amelyek aztán súlyos fenyegetést jelenthetnek az őshonos állatokra és növényekre, ha megvetik lábukat egy-egy új területen.
A 2011-es japán szökőár csaknem 16 ezer ember halálát okozta, épületeket, infrastruktúrákat döntött romba és a becslések szerint ötmillió tonna hulladékot söpört bele a tengerbe. Ennek egy részét, gyakran potyautasokkal együtt, egészen Hawaii, Alaszka és Kalifornia partjáig sodorta a víz – írja a Guardian.
A Smithsonian Környezeti Kutatóközpont szakemberei 2017-ben 289 olyan japán tengeri fajt, köztük tengeri csigákat, tengeri rózsákat és rákféléket számoltak össze, amelyek távoli partokon bukkantak fel a cunamit követően.
A műanyaghulladékok felszínén utazva új területekre érkező idegen fajok kiszoríthatják természetes élőhelyeikről az őshonos fajokat, betegségeket hordozhatnak, újabb terheket róva a már most a túlhalászat és a szennyezés sújtotta ökoszisztémákra.
David Barnes, a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) ökológusa és a Cambridge-i Egyetem vendégelőadója szerint a jelenség növeli egyes fajok kipusztulásának kockázatát, miközben csökkenti a biológiai sokféleséget, valamint az ökoszisztémák működő- és ellenállóképességét.
sok állat több mint hat évet, vagyis a korábban véltnél jóval hosszabb időt átvészelt az óceánon hánykolódva.
A tengeren zajló invázió egyik elsődleges útvonala a Szuezi-csatornán át vezet a Vörös-tengerből a Földközi-tengerbe. A kutatók szerint jelenleg 455 olyan tengeri betolakodó fajt tartanak számon a Földközi-tenger keleti részében, amelyről úgy vélik, hogy a csatornán át érkezett, döntően műanyaghulladékon „tutajozva”.