Index Vakbarát Hírportál

Kijelző alá rejti a kamerát idei összehajtható mobiljában a Samsung

2021. augusztus 11., szerda 16:00

Megtartotta idei második nagy bemutatóját a dél-koreai Samsung. A világ egyik legnagyobb telefongyártó cége az augusztusi Galaxy Unpacked eseményre két új összehajtható eszközt, új órákat és új fülhallgatót hozott.

A phabletkategóriát megteremtő Note-széria idén augusztusban új tag nélkül maradt, a helyette érkező összehajtható mobilok viszont kritikus hiányosságokat pótolnak, és olcsóbbak lettek az elődökhöz, illetve a konkurenciához képest. Persze így sem nevezhetők olcsónak, hisz négyszázezer forintot kell fizetni a kisebb modellért is. De ha megnézzük, mennyibe kerülnek az iPhone Pro modelljei vagy a Samsung saját igáslova, az S21 Ultra, láthatjuk, hogy a gyártó próbálja az összehajtható mobilokat (Foldables) a mainstream felé tolni.

A cég piackutatás alapján állítja, a Galaxy Z család felrázta az okosmobilszektorban a vásárlói érdeklődést, a kereslet folyamatosan nő a termékkategória iránt. 2021-ben az előző évben gazdára talált mobilok háromszorosát, 6,5 millió összehajtható készüléket terveznek eladni.

Ahhoz, hogy ez a cél sikerüljön, a gyártó olyan hiányosságokat pótolt, mint a vízállóság kérdése vagy a kisebb táblagéppé kihajtható Fold esetén az érintőceruza-támogatás.

A Z Fold 3 és a Z Flip 3 lettek az első összehajtható mobilok, amelyek elnyerték az IPX8-tanúsítványt, azaz valamilyen szinten vízálló a szerkezetük.

Ebben a cikkben írtunk bővebben arról, mit jelent az IP-tanúsítvány. A maximum, amit a félbehajtható újdonságok kibírnak, másfél méter mélyen harminc perc édesvízben, de ezt azért nem érdemes kipróbálni, a garancia ugyanis nem terjed ki vízkárra. Attól viszont így már nem kell tartania a mobilok tulajdonosainak, hogy a medence partján a készülékre fröccsenő víz vagy a hirtelen lecsapó eső kárt tenne az eszközben.

A vízállóság kérdése egy olyan eszköznél, amely szó szerint félbehajlik, kritikus. A Samsung a mozgó részt, a zsanért belülről leszigetelte, a hajlítható nyomtatott huzalozású lemez (FPCB) ebben, egy számára kialakított, szigetelt gumijáraton köti össze a mobilok két egymásra hajtható oldalát. A zsanért korrózióálló bevonattal látták el, a telefon többi olyan pontját, ahol víz kerülhetne a házba (például hangszóró, ujjlenyomat-leolvasó), speciális tömítőanyaggal zárták le.

Amellett, hogy vízálló lett a ház, a szerkezetét is megerősítették az előző generációhoz képest. A keret egy Armor alumínium névre keresztelt, a Samsung által fejlesztett megerősített alumíniumötvözetből készült, amely állítólag jobban bírja a strapát, mint a korábban használt anyagok.

Telefon is, tablet is, kicsit PC is

Már a tavalyi Z Fold 2-re is azt lehetett mondani, hogy három eszköz egy zsebben. Az idei Z Fold 3 ezt a gondolatmenetet viszi tovább a sokkal PC-szerűbb szoftveres kezelőfelülettel és az érintőceruza-támogatással.

Nagy hiányosságot pótolt a gyártó az S Pen-támogatással a Z Fold 3 esetén. Igaz, hely nincs a készülékben egy érintőceruzának, mint ahogy a Note-ban volt, a Fold 3 két típusú ceruzát is képes kezelni. Van egy kisebb méretű, amelyet kizárólagosan ehhez az eszközhöz terveztek, és van egy nagyobb, az S Pen Pro, amely minden, az elmúlt három évben megjelent Samsung-eszközzel használható. A kisebb méretű ceruza, egy hozzá tartozó tartóként is funkcionáló telefontok és egy fali adapter az előrendelőknek ajándékba jár. 

Igen, a fali adapter és a fülhallgató a hétszázezres Fold dobozából is kimarad.

Az érintőceruza kifejlesztésében a japán Wacom vállalt idén is partnerséget, hasonlóan az elmúlt tíz évhez. A legfontosabb az érintőceruzán az újratervezett csúcsfelület, amely állítólag nem tesz kárt a puhább felületű belső kijelzőben, miközben minimális késleltetést és olyan pontosságot ígér, amelyet a Note készülékek is tudnak. Az érintőhegy rugalmasabb, a belső hajlítható üveg pedig egy speciális polietilén-tereftalát védőfóliával van ellátva, így állítólag a ceruza nem karcolja össze a belső panelt. Az írás a belső kijelzőn olyan, mint bármely klasszikus okostelefonon vagy táblagépen az írás érintőceruzával, bár a zsanér feletti hajtást továbbra is érezni a mobil közepén.

Szoftver terén új, hogy ezentúl előugró ablakokként jelennek meg az új menüpontok (például egy link megnyitásakor vagy egy naptáridőpont beírásakor), így a nagyobb kijelzőt könnyebb lesz használni, kevesebbszer kell átnyúlni a kijelzőn a felhasználónak. A gyorsaságot segíti a továbbfejlesztett Multiview nevű funkció is, amivel a telefon szétosztja a kijelzőt úgy hogy több használható információ jelenjen meg az alkalmazásokban, illetve több alkalmazást használhassunk egyidejűleg. Többablakos nézetben egyszerűbben felcserélhetők az ablakok, bennük a megnyitott alkalmazásokkal, külön menüpont szolgál erre.

A gyári programok mellett a Google és Microsoft appjai is alkalmazkodnak ehhez, illetve a demó szerint például a Spotify is a tabletszerű megjelenítésre vált, amint kinyílik a Z Fold belső kijelzője. Amennyiben a felhasználó minden programot így szeretne használni, a Samsung lehetőséget biztosít a személyre szabásra a Beállítások – Fejlesztői beállítások – Labs menüpont alatt, a fejlesztőknek pedig megnyitja a lehetőséget, hogy saját appjaikat kompatibilissá tegyék a többablakos megjelenítéssel.

A belső kijelző teljes értékű kihasználására saját tálcát is kap a Z Fold Feladatkezelő néven, amely úgy viselkedik, mint a Windows PC-k esetén a tálca: mindig látható, rajta a kitűzött és megnyitott alkalmazások ikonjával, hogy azokat a felhasználó gyorsan elérhesse. A Samsungnak nem újdonság ennek használata Androidon, eddig azonban csak a DeX-módban volt ilyen opció, normál használat közben nem. A tálca az összehajtható mobilon a PC-kkel ellentétben alapértelmezetten nem alul, hanem a kijelző jobb vagy bal oldalán jelenik meg, hogy hüvelykujjal elérhető legyen.

Ha a készüléket félig kihajtva, a Hajlított módnak nevezett pozícióban használja a tulajdonos, a kijelző alsó része automatikusan átalakul vezérlővé, ahol a hangerőt, fényerőt, egyéb beállításokat éri el gyorsan a felhasználó, míg a kijelző felső felén a tartalom lejátszása történik. De videohívások során a felső kijelzőn mehet a hívás, az alsón pedig a prezentáció során megosztott tartalmak láthatók, irányíthatók.

Hogy a felhasználó még többet lásson a nagyobb kijelzőn a tartalomból, a Z Fold 3 belső kamerája a kijelző alá került.

Egy 4 megapixeles szenzorról van szó, amely felett az átrendezett pixelstruktúrának köszönhetően megjeleníti a kijelző a tartalmat. Attól függően, hogy miként esik rá a fény, és be van-e kapcsolva a kijelző, látható, hogy hol van a kameraszenzor. A statikus hátterek mögött észrevehető, hol bújik meg a kamera, viszont mozgás megjelenítése esetén a szenzor feletti pixelek elrejtik azt, így a teljes 7,6 hüvelyket betölti a megjelenített tartalom. A fénytörés látható, ám az előzetesen megtekintett demókészülékek alapján a képminőséget ez nem befolyásolja, szelfikhez és videohívásokhoz is használható lesz a kijelző alá rejtett szenzor.

A kijelző az alá elrejtett kamera mellett az OLED-panel fényereje, illetve a külső kisebb kijelző is említést érdemel a megjelenítők közül. A belső kijelző 29 százalékkal fényesebb, mint az előző generációé, a külső megjelenítő pedig megkapta a 120 Hz-es képfrissítést mint bekapcsolható opciót, hogy folyékonyabb legyen a görgetés és a megjelenítés.

Divatos darab

A Z Fold 3 egyértelműen a produktivitást helyezi előtérbe, ezzel szemben a Z Flip 3 a divatra fókuszál – forma a funkció felett.

A kagylótelefonokat idéző félbehajtható készülék ettől függetlenül az előző generációhoz képest frissült. A telefon háza kéttónusú dizájnt kapott, így a fekete részen a kijelző és a kamerák jobban beleolvadnak a hátlapba. A kijelző fényesebb lett, gyorsabb képfrissítéssel, a külső kis állapotjelző kijelző helyére pedig egy négyszer nagyobb került. Így, hasonlóan a konkurens Motorola Razr-hez, a Flip 3 külső állapotjelzője használható több értesítés egyidejű megjelenítésére, widgetek használatára, fizetéshez (ehhez valamikor később érkezik a Google Pay, de ahhoz az kell, hogy több magyar bank támogassa ezt a fizetési módot), és gyors reakciók is adhatók rajta keresztül. A kis kijelző az új funkciók mellett a felhasználó egyéniségének kifejezésére is szolgál, mondja a gyártó, ezért egyedi mintákat, képeket lehet beállítani a külső kijelzőre. Az egész nagyon hasonlóan működik ahhoz, ahogy az Always On Display funkció személyre szabása működik a Samsung többi telefonján.

A mobil hardverét frissítették, viszont az új dizájnon kívül a Fold 3-hoz viszonyítva sok újdonság itt nincs, a Flip 3 nagyon vagány külsővel rendelkezik, de nincsenek extra funkciók, amit az összehajthatóságnak köszönhet, hacsak az nem, hogy a telefon állványként is tud szolgálni a szelfikhez. Az érintőceruza-támogatás innen kimaradt, ahogy a belső kamera sem került a kijelző alá. Szerencsére a ház itt is állja a vizet.

Galaxy Z Fold 3- és Z Flip 3-specifikációk:

   Samsung Galaxy Z Fold 3 Samsung Galaxy Z Flip 3
Kijelző: Külső:
6,2 hüvelykes Dynamic AMOLED 2X
2268 × 832 pixel, 387 ppi
Fehér fényerő 1000 nit (peak 1500 nit)
120 Hz-es adaptív képfrissítés
24:5,9 képarány

Belső:
7,6 hüvelykes Dynamic AMOLED 2X Infinity Flex
2208 × 1768 pixel, 374 ppi
Fehér fényerő 900 nit (peak 1200 nit)
120 Hz-es adaptív képfrissítés
22,5:18 képarány
S Pen Fold és S Pen Pro érintőceruza-támogatás
Külső:
1,9 hüvelykes Super AMOLED
260 × 512 pixel, 303 ppi
Fehér fényerő 935 nit


Belső:
6,7 hüvelykes FHD+ Dynamic AMOLED 2X Infinity Flex
2640 × 1080 pixel, 425 ppi
Fehér fényerő 900 nit (peak 1200 nit)
120 Hz-es adaptív képfrissítés
22:9 képarány
Méretek és súly: Kinyitva: 128,1 × 158,2 × 6,4 mm

Összezárva: 67,1 × 158,2 × 14,4 mm a kijelző végén – 16 mm a zsanér legvastagabb pontján

271 gramm
Kinyitva: 72,2 × 166 × 6,9 mm

Összezárva: 72,2 × 86,4 × 15,9 mm a kijelző végén – 17,1 mm a zsanér legvastagabb pontján

183 gramm
Kamerák: Hátlapi:
12 MP, f/2.2 ultraszéles (123°)
12 MP, f/1.8 széles (83°), OIS, Dual Pixel AF
12 MP, f/2.4 teleobjektív (45°), kétszeres optikai nagyítás, OIS

Fedlapi:
10 MP, f/2.2 széles (80°)

Belső:
4 MP, f/1.8 széles (80°), az átrendezett pixelstruktúrának köszönhetően a kijelző alá építve
Hátlapi:
12 MP, f/2.2 ultraszéles (123°)
12 MP, f/1.8 széles (83°), OIS, Dual Pixel AF

Belső:
10 MP, f/2.4, széles (80°)
Hardver: 5 nanométeres Qualcomm Snapdragon 888 SoC (64 bit, 8 mag)
Két Nano SIM és egy eSIM 
5G
12 GB RAM és 256 GB nem bővíthető UFS 3.1 belső tároló
12 GB RAM és 512 GB nem bővíthető UFS 3.1 belső tároló
5 nanométeres Qualcomm Snapdragon 888 SoC (64 bit, 8 mag)
Egy Nano SIM és egy eSIM
5G
8 GB RAM és 128 GB nem bővíthető UFS 3.1 belső tároló
8 GB RAM és 256 GB nem bővíthető UFS 3.1 belső tároló
Akkumulátor és töltés: 4400 milliamperóra, két részbe osztva
25 wattos vezetékes töltés
10 wattos vezeték nélküli töltés
4,5 wattos vezeték nélküli visszatöltés
3300 milliamperóra, két részbe osztva
15 wattos vezetékes töltés
10 wattos vezeték nélküli töltés
4,5 wattos vezeték nélküli visszatöltés
Biztonság: Arcfelismerés, PIN-kód, bekapcsoló-gombba integrált ujjlenyomat-leolvasó Arcfelismerés, PIN-kód, bekapcsoló-gombba integrált ujjlenyomat-leolvasó
Ár: 699 990 forint (256 GB)
729 990 forint (512 GB)
399 990 forint (128 GB)
419 990 forint (256 GB)

Itt az első okosóra a Google és a Samsung közös rendszerével

A rendszert korábban már bemutatták, arról akkor írtunk az Indexen. Azonban konkrét eszközt egészen eddig nem láthatott a közönség, a Galaxy Watch 4 és Watch 4 Classic az első okosóra, ami a Google és a Samsung együtt fejlesztett rendszerét futtatja. A rendszer korábbiaknál magasabb hardverigénye miatt a régebbi Galaxy okosórák nem kapják meg ezt a rendszert, de azok is kapni fognak még biztonsági frissítéseket.

A közös fejlesztésű rendszernek hála az óra alkalmazásai integrálják a Google szolgáltatásait, így például az órában található iránytűvel navigálhatunk egy, a Google Térképen kiválasztott úti cél irányába. A Samsung több partnerrel dolgozik együtt, hogy hasonló integráció létrejöjjön, jelenleg 28 darab külső fejlesztőtől származó program működik együtt az óra rendszerével. Ezzel a gyártó szerint minden igényt lefednek, de a közeljövőben megnyitni tervezik a platformot több külső fejlesztő előtt is.

Mind a négy óra a Samsung saját fejlesztésű, 5 nanométeren készülő Exynos W920 csipjét használja. 1,5 GB rendszermemóriát és 16 GB beépített tárhelyet kapnak, az új rendszerrel pedig a korábbi változatoknál gyorsabb és folyékonyabb működést ígérnek több program egyidejű használata alatt is. A tokozáson kívül az egyetlen különbség az órákban a forgatható, navigációra használható lünetta. A Classic verziókban ez megvan, a sima Watch 4 viszont marad a minimalista dizájnnál, amit csak érintéssel vagy rázással irányíthatunk.

Újdonság ugyanis, hogy mostantól gesztusokkal is vezérelhető az óra. Például elég megemelni a csuklót, hogy felvegye a hívást, vagy megrázni, hogy elutasítsa, illetve kopogtatáshoz saját parancsot is rendelhet a felhasználó.

Az órákban található gyorsulásmérő, barométer, giroszkóp, geomágneses érzékelő és fényérzékelő is. Az egészséget figyelő szenzorokat a gyártó egybe integrálta, ez a BioActive Sensor nevet kapta, amiben megtalálható az optikai pulzusmérő (PPG), az elektrokardiogram (EKG) és a bioelektromos impedanciamérő (BIA). Utóbbival testösszetétel-mérést végezhetünk, ami alapján segít személyre szabott edzésgyakorlatokat választani az óra.

Bár a hardver képes rá, itthon nem lesz elérhető, hogy az órával végzett gyakorlatokat a Samsung okostévén megjelenítsük, ez az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Korea vásárlóinak privilégiuma marad egyelőre.

A Samsung az órákhoz rengeteg cserélhető szíjat (szilikon, bőr, sport) kínál, emellett az augusztus 27-i értékesítési start előtt rendelőknek egy hármas vezeték nélküli töltőt adnak ajándékba. A kisebb méretű órákban egységesen 247 mAh-s akkumulátor, a nagyobbakban pedig egy 361 mAh-s dolgozik, ezzel kétnapos üzemidőt ígér a gyártó.

A Watch 4 színeivel a fiatalabbakat célozza, van fekete, ezüst, zöld (44 mm) és rózsaarany (40 mm) verzió, ezzel szemben a Watch 4 Classic maradt a tradicionálisabb fekete és ezüst tokozásnál mindkét méretben.

Galaxy Watch 4- és Watch 4 Classic-specifikációk

   Galaxy Watch 4 Galaxy Watch 4 Classic
Tokozás: 40 mm vagy 44 mm
Alumínium
42 mm vagy 46 mm
Rozsdamentes acél
Forgatható lünetta a rendszerben történő navigáláshoz
Kijelző: 1,19 hüvelykes kijelző 396 × 396 pixeles felbontással (40 mm)

1,36 hüvelykes kijelző 450 × 450 pixeles felbontással (44 mm)

330 ppi
1,19 hüvelykes kijelző 396 × 396 pixeles felbontással (42 mm)

1,36 hüvelykes kijelző 450 × 450 pixeles felbontással (46 mm)

330 ppi
Súly: 25,9 gramm (40 mm)

30,3 gramm (44 mm)
46,5 gramm (42 mm)

52 gramm (46 mm)
Árak: 99 990 forint (Bluetooth 40 mm), 119 990 forint (Bluetooth + LTE 40 mm)

109 990 forint (Bluetooth 44 mm), 129 990 forint (Bluetooth + LTE 44 mm)
134 990 forint (Bluetooth 42 mm), 154 990 forint (Bluetooth + LTE 42 mm)

149 990 forint (Bluetooth 46 mm), 169 990 forint (Bluetooth + LTE 46 mm)

Új mobilokhoz új fülhallgató

Ha már a mobiltelefonok dobozából az alaptartozékok közül kikerült, a vásárló vehet magának a telefon mellé egy új vezeték nélküli fülhallgatót is. A Samsung Galaxy Buds 2 az alap felhasználói igényeket célozza meg, kis méretet, aktív zajszűrést és vállalható üzemidőt kínál.

Bluetooth 5.2-n keresztül képes csatlakozni, több készüléket is kezel egyszerre. A fülhallgatók mindössze ötgrammosak, a töltőként is szolgáló tok pedig 41,2 grammos.

Az aktív zajszűrést három mikrofon segítségével intézi a Buds 2, ezek közül a mikrofonok közül kettő kifelé, egy befelé figyel, ezzel egyenlíti ki a nyomást is a hallójáratban. A hangot egy hét milliméteres, kétirányú driver adja, amelyben külön mély- és magassugárzó dolgozik. A fülhallgatók, amellett hogy zenét képesek lejátszani és telefonálni lehet rajtuk keresztül, rendelkeznek gyorsulásmérővel és giroszkóppal is, amikkel sportolás közben mérhetjük például a megtett távot, és nem kell attól tartani, hogy az edzés közben az izzadság vagy egy hirtelen lecsapó eső kárt tenne a készülékben, a Buds 2 ugyanis IPX7 szinten vízálló.

Került egy VPU-hangérzékelő is a Buds 2-be, ami eddig csak a drágább modellekben volt elérhető. Ezzel beszédre aktiválódik a hangátengedő mód.

A fülhallgatókban 61 milliamperórás akkumulátorok vannak, a tok egy 472 milliamperórás teleppel van felszerelve. Az eszköz USB-C-kábellel vagy QI vezeték nélküli töltővel tölthető.

Az 54 990 forintos ár a tavalyi Buds Próhoz képest kedvezőbb, de az aktív zajszűrős fülhallgatók piacán olcsónak már nem nevezhető, hisz már kevesebbért is beszerezhetők ANC-vel szerelt fülesek.

A Buds 2 is augusztus 27-től kapható, az előrendelők egy Galaxy Smart Taget kapnak ajándékba. A fülhallgató a Buds Live és a Buds Pro közé kerül a gyártó kínálatában, a 2019-ben bemutatott, az Index által is kifejezetten jó fülhallgatónak titulált Buds Plust váltja majd.

(Borítókép: Két Samsung Galaxy Z Flip 3, köztük egy Galaxy Z Fold 3 készülék. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok