A legszebb csillagközi ködök a karból kiálló struktúrában helyezkednek el.
Tudósok eddig ismeretlen 3000 fényév kiterjedésű törésre bukkantak galaxisunk velünk szomszédos karjában. A Caltech csillagászai a Spitzer űrteleszkópot használhatták 2020 januári nyugdíjazása előtt. Mivel a Spitzer infravörös detektora kiválóan átlát a csillagközi porfelhőkön, fő céljuk a új csillagok felkutatása volt a szomszédos Nyilas-karban.
A feladatot komplikálta, hogy a Naprendszernek otthont adó Orion-kar és a Nyilas-kar is egy síkban helyezkedik el, a megfigyelő pedig az előbbi belsejében, ami olyan, mintha egy utcasarkon állva próbálnánk feltérképezni egy város távolabb eső felét.
A munka eredményeként bukkantak a karból kiálló különös régióra. Ehhez hasonlókat már láttak más spirálgalaxisokban és szaknyelv sarkantyúnak vagy tollnak nevezi őket, de mivel a Tejútban még nem figyeltek meg ilyet, így nem tudtuk, hogy galaxisunk szálkás vagy inkább sima.
A spirális karok egyik fontos tulajdonsága, hogy milyen szorosan tekerednek a galaxis köré. Ha tökéletes kör lenne, az 0 fokos dőlésnek számítana, de minél inkább kifelé tart, annál nagyobb szöget zár be. A fiatal csillagok és ködök általában a galaxiskarok szögét követve helyezkednek el.
A Tejút modelljei szerint a Nyilas-kar körülbelül 12 fokos szöget zár be, de a struktúra, amit mi vizsgáltunk 60 fokos szögben áll
– mutatott rá Michael Kuhn asztrofizikus, a tanulmány fő szerzője.
A különös objektum négy ködöt tartalmaz, amelyek szépségükről ismertek: a Sas-köd (ebben található a híres Teremtés Oszlopai nevű gázfelhő), az Omega-köd, a Trifid-köd és a Lagúna-köd.
A kutatók az Európai Űrügynökség Gaia missziójának térbeli adatait és a Spitzer méréseit összevetve részletes három dimenziós térképet tudtak alkotni a többszázezer most felfedezett újszülött csillagról.
A csillagászat egyelőre nem ismeri, hogy mi okozza a galaxisokban a spirálkarok kialakulását, de az új struktúra felfedezése segítheti a közrejátszó kozmikus erők megértését.