Az amerikai űrhaderő szerint egy orosz rakéta negyedszázada keringő darabja csapódott a Junhaj 1-02-be.
Az Egyesült Államok űrhaderejének 18. űrellenőrző százada márciusban jelentette, hogy a kínai Junhaj 1-02 műhold darabjaira hullott. Akkor még nem volt világos, hogy az eszköz magától robbant fel, vagy valamilyen külső erőhatás érte.
Most kiderült, hogy az utóbbi történt. A Harvard–Smithsonian asztrofizikai központjának munkatársa, a hobbiból műholdakat követő Jonathan McDowell nyomozta ki az esetet. McDowell egy különös megjegyzésre bukkant az űrellenőrző század által üzemeltetett Space-Track.org katalógusban:
„48078, 1996-051Q: műholddal ütközött.”
A 48078-as objektum egy 10 és 50 centiméter közötti méretű, kisebb űrszemét volt, egy orosz Zenit–2 hordozórakéta maradványa. A rakéta 1996 szeptemberében juttatta az űrbe a nyugati radarrendszerek felderítésével foglalkozó Celina–2 kémműholdat, nyolc darab űrszemetet hagyva maga után, amelyet a mai napig követnek.
A potenciális áldozatok után kutatva került a képbe a március 18-án eltűnt kínai műhold. A pályákat ellenőrizve kiderült, a két objektum 780 kilométeres magasságban a követőrendszer hibahatárán belül, vagyis 1 kilométernél közelebb került egymáshoz.
A becsapódás legalább harminchét újabb űrszemetet produkált, bár valószínűleg ezenfelül is vannak be nem azonosított darabok.
A Junhaj 1-02 a becsapódás okozta károk ellenére legalább részben működőképes maradt. Amatőr rádiósok továbbra is fogták a műholdról érkező jeleket, de természetesen erősen kérdéses, hogy titkos küldetését folytatni tudta-e a 2019 szeptemberében felbocsátott műhold.
A McDowell által leírt incidens a legsúlyosabb űrbeli ütközés volt 2009 februárja óta, amikor az irányíthatatlan orosz Kozmosz–2251 katonai kommunikációs műhold az amerikai Iridium távközlési vállalat – szintén oroszok által feljuttatott – Iridium–33 műholdjába csapódott. A 800 kilométeres magasságban bekövetkezett ütközés nyomán több mint háromezer darab űrszemét keletkezett, amely közül ma is mintegy ezernyolcszázat követnek.
Az ütközések a Föld körül keringő dolgok számának négyzetével arányosak. Ha tízszer annyi műholdad van, százszor annyi ütközés történik. Tehát a forgalom sűrűségének növekedésével az ütközések az űrszemétprobléma apró tényezőjéből fő forrássá lépnek elő. Ezt mondja a matek
– magyarázza McDowell, aki szerint csak pár évre vagyunk ettől a helyzettől.
Ha űrszemétről van szó,
a legrosszabb forgatókönyv az úgynevezett Kessler-szindróma.
Ez lényegében egy láncreakció, amiben a műholdak és az űrszemét ütközései miatt egyre több űrszemét keletkezik, míg végül egy áthatolhatatlan űrszemétmező zárja körül a Földet.
McDowell szerint a probléma megoldása, ha igyekszünk eltávolítani a nagyobb tárgyakat, amelyekből az apróbb szilánkok keletkeznek. Egy Föld körül keringő űrszemét általában óránként 28 ezer kilométeres sebességgel mozog, így kis mérete ellenére mozgási energiája egy ágyútalálat erejével bír.
10 centiméteresnél kisebb űrszemétből az Európai Űrügynökség szerint mintegy 900 000 kering bolygónk körül. 1 centiméternél kisebbekből a becslések szerint 128 millió.