Index Vakbarát Hírportál

A jövő iMacje egy nagy üveglapból lenne kifaragva

2021. szeptember 13., hétfő 10:25

Különleges szabadalmat nyújtott be az Apple, amely szerint asztali számítógépük a jövőben hatalmas, hajlított üveglapból készül majd.

Évek óta reszelgeti és karcsúsítja az iMac házát az Apple. Az 1984-ben életre hívott termék jelenleg alig vastagabb, mint a cég táblagépe, az iPad, ugyanakkor az Apple, úgy tűnik, nem tervez megállni itt.

Az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatalhoz (U.S. Patent and Trademark Office, USPTO) benyújtott szabadalom alapján a cég kísérletezik azzal, hogy a jövőben egy üveglapból kifaragott iMac-gépet dobjon piacra, írja a dokumentumokra rátaláló AppleInsider.

A nyilvánosságra került tervek alapján a gép egy L alakú üveglapban kapna helyet. A kijelző értelemszerűen az L szárában kapna helyet, a talp pedig a billentyűzetnek és a hardvernek adna otthont. Az L talpa kis ékekkel kiegészítve tartaná stabilan a gépet. Az AppleInsider szerint az ékek vennék át a mai iMac-gépekből a talp szerepét, ezekkel lehetne állítani a kijelző dőlés-, így a betekintés szögét.

Az üveglap aljába integrálva kerülhetnének a gép beviteli perifériái, például a billentyűzet és az egér vagy az érintőfelület. Ennél kicsit extrémebb gondolat, amely felmerült a szabadalomként benyújtott tervrajzok alapján, hogy az üveglapból készült kijelző talp része egy MacBook-gép dokkolására is használható lenne.

A tervrajzok között látható olyan is, amely meghajlítja a gép házát, kvázi tárolórészt kialakítva a talpból. Ahhoz azonban, hogy a kijelzőt egy ilyen hajlított üveglapba építsék, flexibilis panelre van szükség, amely nem egyszerű és egyáltalán nem olcsó fejlesztés. Ilyen létrehozása nem lehetetlen, az LG már 2013-ban próbálkozott vele a mobilpiacon, majd az elmúlt két évben a Samsung, a Huawei és a Xiaomi folyamatosan mozgó alkatrészekkel szerelt, összehajtható mobilokból többet is készített. Számítógépes fronton a Lenovo érdemel említést, a legnagyobb PC-gyártó csúcskategóriás ThinkPad laptopjai között jelent meg kísérleti eszközként az X1 Fold, amely egy hatalmas, összehajtható kijelzővel van felszerelve. De láttunk már összetekerhető kijelzővel épített televíziót is, azt is az LG jóvoltából.

A benyújtott szabadalmakat Keith J. Hendren, Paul X. Wang, Adam T. Garelli, Brett W. Degner, Christiaan A. Ligtenberg és Dinesh C. Mathew jegyzi. Az Apple évente rengeteg tervrajzot és szabadalmat nyújt be, azonban ezekből ritkán lesz végleges termék. Gondoljunk csak arra a többéves szabadalomra, amely egy, a telefon háza köré tekert kijelzővel rendelkező iPhone-ról szól.

(Borítókép: Zhang Peng / Getty Images Hungary)

Rovatok