Index Vakbarát Hírportál

A Vezúv egyik áldozatára bukkantak Herculaneum egykori tengerpartján

2021. október 17., vasárnap 22:36

A most talált csontvázból több információt kinyerhetnek a modern technikával.

Egy menekülő vagy egy mentésben részt vevő ember földi maradványait találhatták meg több méter vulkáni kőzet alatt az olaszországi Herculaneumban, amelyet Pompejivel együtt temetett maga alá a kitörő Vezúv 79-ben.

A 40–45 év közötti férfi megkövült csontjait azon a helyen tárták fel, ahol a szerencsétlenség idején a tengerpart húzódott – közölte Francesco Sirano, a Herculaneumi Régészeti Park igazgatója. A vulkánkitörés nyomán a part később 500 méterrel kijjebb tolódott.

A részleges csontvázat elszenesedett fadarabok alatt találták olyan szövet- és fémmaradványokkal együtt, amelyek a férfi személyes tárgyaiból, például táskából, szerszámokból, esetleg fegyverekből és fémpénzekből származhatnak.

Egy koponyasérülésből és a helyszínből arra lehet következtetni, hogy a menedéket kereső férfi fejét egy épület lezuhanó gerendája törhette be. Mivel hátrafelé esett el, valószínűleg még szembesült az elkerülhetetlen végzettel, mielőtt meghalt – mondta az igazgató.

Sirano szerint a férfi talán a mentésben vett részt, talán későn jövő tagja volt egy olyan csoportnak, amelynek még sikerült elérnie a tengeren várakozó mentőcsónakokat.

A vulkán kitörésekor az idősebb Plinius hadvezér és író által vezetett hajóflotta sietett a herculaneumiak segítségére. Plinius maga odaveszett a parton, tisztjeinek azonban sikerült megmenteni több száz embert.

Az újabb lelet megtalálása helyén legutóbb 25 éve folytattak ásatásokat, akkor több mint 300 ember földi maradványait találták meg. A frissen felfedezett csontváznak azért örülnek nagyon a régészek, mert a legmodernebb technikával már olyan információkat is kinyerhetnek belőle, amilyeneket a korábbi leletekből még nem volt lehetséges.

A csontok tanulmányozása céljából a maradványokat az azokat tartalmazó nagy lávatömbbel együtt akarják laboratóriumba szállítani – számolt be az MTI.

Rovatok