Túlbecsüljük a szellemi képességeinket, mert fogalmunk sincs, honnan van egy adott információ.
Az ember sohasem tud eleget, így a létezés egyik alapvető mechanikája, hogy megpróbálunk információhoz jutni. Kezdetben a legközelebbi elérhető öreghez fordultunk, később a könyvekhez és a könyvtárakhoz. A tudás alapja mindig az volt, hogy tudjuk, kihez, mihez és hova forduljunk.
Az internetes keresők mára annyira leegyszerűsítették a folyamatot, hogy digitális demenciát okoznak, ami egyfajta függőség, amelyben internet nélkül majdnem működésképtelenné válunk.
A Texasi Egyetem marketingprofesszora, Adrian Ward ezt a jelenséget próbálta körüljárni egy friss tanulmányban. Ward előfeltevése az volt, hogy az internetes keresők használata olyan gyors, és az általuk adott válaszok olyan hamar megérkeznek, hogy a felhasználó nem tud különbséget tenni a keresés és a saját emlékezete által felidézett információk között.
A szakember egy olyan kísérletekkel ellenőrizte az elméletet, amikben az önkénteseknek 10 memoriterkérdésre kellett válaszolniuk. Az egyik csoport emlékezetből, a másik internetes keresésre is támaszkodhatott, majd kitöltöttek egy önbecsüléstesztet, amelyből kiderült, hogy hogyan vélekednek a szellemi képességeikről.
A Google-t használók természetesen több jó választ adtak, ezért jobb véleménnyel voltak a képességeikről, és úgy gondolták, hogy a következő ilyen teszten is jól fognak szerepelni. Ward újabb tesztjeiből kiderült, hogy a bizakodás alaptalan volt, mert internet nélkül ez a csoport is úgy szerepelt, mint akik csak az emlékezetükre támaszkodtak.
Újabb tesztekből kiderült, hogy ha hamisan mindenkinek jó eredményt (például 10 kérdésből 8 jó választ) mondtak,
mindenki magasra értékelte a képességeit.
Ugyanakkor ha a keresőt használó csoportnak előzőleg emlékezetből is válaszolnia kellett, és szembesült emlékezete korlátaival, a kereső használatát követően sem lett annyira nagy a mellénye.
Ward megvizsgálta továbbá a keresési eredmények gyors érkezésének hatását is. Ehhez egyszerűen beiktatott egy 25 másodperces késést azoknál, akik keresőből válaszoltak. Az önértékelés ennél a csoportnál is magasabb volt, de nem tűnt el – a kutató ebből arra következtetett, hogy minél gyorsabban érkezett meg a válasz, annál nagyobb eséllyel gondolták saját emléküknek. A teszten elért jövőbeli teljesítménnyel kapcsolatban mindkét csoport változatlanul optimista volt.
Az utolsó teszten a kérdések mellé az egyik csoport egy választ tartalmazó Wikipédia-oldalt kapott. Az eredmények azt mutatták, hogy ez a csoport jobban emlékezett arra, hogy hol találták a választ, míg a Google-használóknak jellemzően fogalmuk sem volt, hogy honnan származott az információ, és úgy gondolták, hogy maguk emlékeztek rá.
Bár a bizonyos következtetések talán túlzóak, a vizsgálatból összességében eléggé robusztusan kirajzolódtak bizonyos trendek. A több mint 1900 válaszadó bevonásával végzett kísérlet metaanalízise alapján a Google-használók egyértelműen és következetesen saját szellemi képességeiknek tulajdonították a kiváló emlékezőképességre utaló válaszokat.
Az internetes keresés mentális hatásainál láthatóan erősen érvényesül egy általános Dunning–Kruger-hatás. A Cornell Egyetem szociálpszichológusai, David Dunning és Justin Kruger által 1999-ben felfedezett jelenség lényege, hogy minél kevesebbet tudunk egy adott területről (az atomfizikától a síugrásig), annál inkább
hajlamosak vagyunk túlbecsülni a képességeinket
az adott területen, ezzel szemben minél jobban ismerünk egy tevékenységet, annál inkább hajlamosabbak vagyunk alábecsülni a potenciális teljesítményünket.
A Ward által kimutatott jelenség igen fontos lehet például az oktatásban, ahol folyamatosan kérdés, hogy hogyan érdemes megoszlania az információmegszerzési képességeknek a memorizálással. Fontos lehet például, hogy a diákok különbséget tudjanak tenni e kettő között.
(Borítókép: Vivan Mehra / The The India Today Group / Getty Images)