Index Vakbarát Hírportál

Három év múlva már megjelenhetnek a repülő taxik

2021. november 1., hétfő 20:14

Az Uber és a Boeing már fejleszt aVTOL, vagyis elektromos meghajtású, függőleges felszállásra alkalmas repülő taxikat – számolt be a BBC. Egy jelentés szerint 2040-re világszerte már 430 ezer ilyen jármű lehet forgalomban.

Az áruszállításra képes drónok fejlesztése már előrehaladottabb állapotban van, azt jósolják, hogy ez a piaci szegmens 2028-ra már 5,6 milliárd dollárt (1680 milliárd forintot) fog érni.

Amennyiben a városok légterében drónoknak és repülő taxiknak kell majd osztozniuk, elkerülhetetlen lesz, hogy a városok sok mini-repülőteret, „skyportot” építsenek.

A Joby Aviation nevű kaliforniai cég már több mint ezer tesztrepülést végzett eVTOL járművével.

Amennyiben megkapják az engedélyeket az amerikai Szövetségi Repülési Hatóságtól (FAA), a kereskedelmi repülések már 2024-ben megkezdődhetnek.

A vállalat járműve négy utas szállítására lesz majd alkalmas, és óránként 322 kilométeres sebességgel haladhat.

Rovatok