Index Vakbarát Hírportál

Jövőre választják ki a magyar űrhajóst

2021. november 1., hétfő 17:49 | aznap frissítve

A kormány kulcsfontosságú terepként tekint az űrkutatási programokra a gazdasági és technológiai növekedés szempontjából – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusának megnyitóján Budapesten. Sztáray Péter úgy fogalmazott: a kormány felismerte, hogy globális jelentősége van az űrágazatban rejlő üzleti lehetőségekre való nagyfokú összpontosításnak.

Kiemelte: idén tették közzé az első magyar kormányzati űrstratégiát, melynek célja, hogy rávilágítson az ágazat erősségeire, kihívásaira, és kiemelt projekteket fogalmazzon meg.

A stratégia fő prioritási területének nevezte az emberes űrrepülést. Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett amellett, hogy kutatóűrhajóst küldjön a nemzetközi űrállomásra, azért, hogy magyar tudományos kísérleteket végezzen és eszközöket validáljon a mikrogravitációban.

Az Orosz Űrügynökséggel a hagyományos együttműködés még az Interkozmosz program idejére nyúlik vissza, és már kilenc kétoldalú megállapodást kötött Magyarország más országokkal is Brazíliától Izraelig, Szingapúrtól Törökországig – tette hozzá.

Oleg Kotov, a szövetség elnöke elmondta: a koronavírus-járvány miatt rendezvényüket hibrid formában, részben az online térben rendezik. Céljuk tapasztalataik átadása, amellyel szeretnék lelkesíteni a fiatalokat és a kutatókat Magyarországon az űrkutatás iránt.

A leendő magyar űrhajóst a jövő évben választják ki, ezután zajlik majd a fizikai felkészítés és tudományos képzés – számolt be az MTI.

Rovatok