Az emberiség tevékenysége beleszólt a tengeri ökoszisztéma dinamikus káoszát irányító törvényekbe.

Az emberiségnek a halászatnál jóval drámaibb hatása volt az óceánokra. Úgy tűnik, megtörtük a méretspektrumot, ami a hatványtörvény-eloszlás egyik legfontosabb része

– magyarázza Ryan Heneghan tengerbiológus.

A hatványtörvény két tetszőleges mennyiség egymáshoz való viszonyát írja le, és sok biológiai működésben felfedezhető az ideghálózatok tevékenységétől a élelemszerzésnél bejárt terület méretéig.

Ebben az esetben a hatványtörvény Sheldon-spektrumnak nevezett változatáról van szó, amit Raymond W. Sheldon írt le 1972-ben, és kimondja, hogy egy állat gyakorisága fordítottan arányos a méretével, vagyis minél nagyobb egy állat, annál kisebb a populációja. A krill például 12 nagyságrenddel kisebb, mint egy tonhal, ezért egyedszáma is 12 nagyságrenddel nagyobb, és végső soron ugyanezért a tonhalak és a krillek biomasszája gyakorlatilag azonos.

Az elmélet igazolására kevés kutatás vállalkozott, azok is csak viszonylag korlátozott környezetben. A Max Planck Intézet munkatársai most először vizsgálták meg a kérdést globális léptékben.

A legnagyobb kihívás az összehasonlításban a baktériumok és bálnák közötti léptékkülönbség. Előbbi úgy aránylik utóbbihoz, mint egy ember az egész bolygóhoz. A kisebb organizmusokat 200 ezer vízminta alapján vizsgáltuk, de a nagyobbakhoz teljesen más módszerek kellettek

– mondta a kutatást vezető Ian Hatton.

A történelmi adatok alapján az iparosodás (1850) előtt tényleg helytálló volt a Sheldon-spektrum. A tengeri élet 12 csoportja, köztük a baktériumok, a zooplanktonok, a halak és a tengeri emlősök nagyjából azonos mennyiségű biomasszát jelentettek.

Nagyon csodálkoztunk, hogy a csoportok minden egyes léptékben 1 gigatonna biomasszát tartalmaznak globálisan. Nem értjük, miért van így, mért nincs például sokkal több a kisebbekből, mint a nagyobbakból, vagy miért nem a közepesekből van legtöbb. Bizonyos értelemben az eredmény megmutatta, hogy mennyire nem értjük az ökoszisztémát

– mutatott rá Eric Galbraith, a McGill Egyetem munkatársa.

Ezt az eloszlást Hatton szerint a különböző környezeti határértékek idézik elő, mint a ragadozó-zsákmány interakció, az anyagcsere, a reproduckió, az állat növekedésének üteme és a halandóság.

Voltak azonban kivételek, főleg a végeken. A baktériumokból több volt, mint a törvényből következne, bálnákból pedig kevesebb. A jelenkori adatokban markánsan megjelent az emberi tevékenység hatása.

Az emberiség nemcsak lefaragta a spektrum felső harmadát, és eltüntette a legfőbb ragadozókat, hanem kumulatív hatások révén alapvetően megváltoztatta az energia áramlását is az ökoszisztémában

– áll a kutatásban.

Miközben a halak az emberiség élelmiszer-fogyasztásának csupán 3 százalékát teszik ki, a halászat a XIX. század óta 60 százalékkal csökkentette a halak biomasszáját. Ennél is durvább volt a legnagyobb földi állatok, a bálnák esetében bekövetkezett 90 százalékos csökkenés.

Az óceánokból 2,7 gigatonna (2,7 milliárd tonna) biomassza hiányzik, miközben az emberiség maga mintegy 0,4 gigatonna biomasszát jelent. Mindez azt mutatja, hogy az ipari halászat nagyon pazarló. A kutatók szerint a probléma megoldása a túlhalászás felszámolása és a halászhajók számának csökkentése lenne.

(SciTechAlert)