A fénysebességnél gyorsabb űrmeghajtás részeként képzelték el először. Egyelőre csak mikroszkopikus méretben létezik.
Dr Harold G "Sonny" White, a NASA meghajtás specialistája olyan mikroszkopikus térstruktúrákat fedezett fel, amelyekben laboratóriumi körülmények között térbuborékok hozhatók létre.
Hogy világos legyen, nem egy térbuborék analógról van szó. Ez egy teljesen valódi, bár szerény és apró térbuborék
– mondta White a Debriefnek.
Az eredmény valódi tudományos értékének körüljárásához vissza kell mennünk 1994-be. Miguel Alcubierre mexikói matematikus a Star Trek tudományos-fantasztikus tévésorozat hatására vázolt fel egy olyan potenciális meghajtást, amely az űrhajó előtt a teret összehúzza, mögötte pedig kitágítja. Az űrhajó, mint egy végtelen lejtőn folyamatosan gyorsulva, akár a fénynél is gyorsabb sebességet érhet el a fizika ismert törvényeinek megsértése nélkül.
Természetesen akadt egy kis gond: az Alcubierre-meghajtás működtetése olyan mennyiségű energiát igényelt volna, ami a megépítését lehetetlenné teszi, és olyan, csak elméletben ismert dolgok kellenek hozzá, mint egzotikus anyag és negatív energia.
Egy évtizeddel később White doktor a NASA nagy tiszteletnek örvendő Eagleworks laboratóriumának munkatársaként újra feldolgozta Alcubierre eredeti terveit, és egy olyan megoldással állt elő, ami jóval kevesebb energiát és egzotikus anyagot igényelt.
Az eredmény természetesen felvillanyozta a fénysebesség nyomasztó korlátai miatt depresszióba süllyedő kutatókat és sci-fi rajongókat. Azóta is több térhajtómű fejlesztése folyik párhuzamosan.
White az utóbbi időkben az amerikai fejlett védelmi kutatások ügynöksége, vagyis az internet fejlesztését is elindító DARPA által támogatott tudományos munkát végzett a Casimir-üregekkel. A Casimir-effektus egy 1948-ban megjósolt különös jelenség, aminek lényege, hogy a vákuum kvantumfluktuációi következtében, ha két felületet kellő közelségbe helyezünk, akkor vonzzák egymást. A két lemez közötti teret nevezik üregnek, de természetesen rengetegféle elrendezése és geometriája lehetséges – ezeket vizsgálta White. Bár a témának a felszínen semmi köze a térhajtóműhöz, a Casimir-effektusban negatív erő is felbukkan, ami az eredeti Alcubierre-koncepció problémás része volt. A kísérletek során megjelenő buborékról White doktor azonban rögtön felismerte, hogy amit lát, az nem más, mint amit kedvenc hobbiprojektjéhez keres a térhajtóművön dolgozó Limitless Space Institute-ban (LSI).
Ahogy azt a European Physical Journalben megjelent tudományos cikkében írja:
A felfedezés egy olyan mikro/nanostruktúra, ami az Alcubierre-számítással megegyező negatív energiasűrűséget vetít előre.
White szerint a buborék nem csak az eredetileg felvázolt fánkalakot veszi fel, de olyan potenciális útvonalakat is jelez, amelyeken elindulhatnak a térhajtómű további fejlesztésével. Ehhez első körben nanoméretű „űrhajókat” fejlesztenek. Egy előadásban elhangzottak szerint ez jelenleg egy 1 mikron átmérőjű gömb lesz egy 4 mikron átmérőjű csőben.
A DARPA ugyanakkor nem a térhajtómű kifejlesztéséért fizet White-nak, aki a kutatás egy másik frontján térbuborékok sorozatát igyekszik láncokká alakítani, hogy optikai tulajdonságaikat vizsgálhassák. A téma védelmi jellege miatt egyébként nem publikus, hogy pontosan mire irányul a kutatásuk, csak annyi tudható, hogy „lézer-fókuszú”.
A kérdésre, hogy mikor lehet az eredményből normál méretű tényleges űrbéli meghajtás, White csak annyit mondott, hogy még túl korai erről beszélni, mert az első lépés a jelenség micro/nano léptékű tudományos vizsgálata.
Mászás, járás, futás
– tette hozzá.