Index Vakbarát Hírportál

Teljesen kinyitották a James Webb űrteleszkóp főtükrét

2022. január 8., szombat 19:46

Teljesen kinyitották a James Webb űrteleszkóp főtükrét, és az eszköz hamarosan készen áll az univerzum titkainak feltárására – közölte az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal (NASA) szombaton a Twitteren.

Jelenleg azon dolgoznak, hogy helyhez rögzítsék a tükröt, amelyet a kutatók az eszköz aranyszemének neveznek. Ez a legnagyobb és legérzékenyebb tükör, amely valaha kikerült a világűrbe. A tükör berilliumból készült, amely könnyű, tartós, hidegálló, ritka fém. A főtükör 18 részének mindegyikét ultravékony aranyréteggel fedték, amely remekül visszaveri az infravörös fényt. A hatszögletű, dohányzóasztal méretű részeket a következő napokban, hetekben állítják be.

Az ünneplés előtt még van néhány dolgunk

– idézi az MTI a NASA bejegyzését. A teleszkóp az utolsó rögzítést követően lesz kész a bevetésre.

A NASA második igazgatójáról elnevezett teleszkóp olyan nagy, hogy szétnyitva nem fért volna el az Ariane-5 hordozórakétán, ezért 6,5 méter átmérőjű főtükrét és különösen terjedelmes – 21x14 méteres – hővédő pajzsát össze kellett hajtogatni a felbocsátás előtt.

A 10 milliárd dolláros teleszkóp rendkívül összetett műszaki berendezés, amelyet az Egyesült Államokban építettek a NASA irányításával és amely az európai és kanadai űrügynökségek műszereit is tartalmazza.

Az 1990-ben indított Hubble űrteleszkóp utódjaként beharangozott eszköz a világegyetem legkorábbi, 13 milliárd évvel ezelőtti - néhány százmillió évvel az ősrobbanás utáni - korszakát fogja feltárni.

Teljesítménye százszor nagyobb lesz, mint a Hubble űrteleszkópé, így nagy tükörátmérőjének és az infravörös tartományban végzett megfigyeléseinek köszönhetően a világegyetem hőskorába kalauzol el, a remények szerint információkkal szolgál az első csillagok és galaxisok kialakulásáról.

A teleszkóp műszereivel magyar csillagászok is végezhetnek majd méréseket. Az űrtávcső értékes kutatási idejére a világ csillagászai pályázatok útján szerezhetnek jogosultságot.

A Webb két héten belül érheti el úti célját, és ha minden jól megy, idén nyáron már elkezdhetik vele a kutatásokat.

Rovatok