Új eszközt fejlesztettek az Európai Űrügynökség (ESA) kölni Európai Asztronauta Központjában (EAC), mellyel nyomon követhető és a remények szerint akár megelőzhető is lenne az űrutazás következtében fellépő látásromlás. Matthias Maurer űrhajós az első, aki élesben teszteli az eszközt. Az ESA német asztronautáját még a Nemzetközi Űrállomásra való indulása előtt tanították meg az új eszköz használatára, melyet Maurer küldetése során az ISS-en élesben is tesztel.
Az űrutazás során a mikrogravitációs környezet roncsolja a szemet, neuro-okuláris szindrómát (space-associated neuro-ocular syndrome, röviden SANS) okoz, a folyadék ugyanis felgyűlik a koponyában, ezzel nyomást gyakorolva belülről a szemre. Az első űrhajós, akinél ezt észlelték, John Lynch Phillips volt, az egészségügyi vizsgálatok viszont azóta az összes, az űrben 30 napnál hosszabb időt eltöltő ember kétharmadánál kimutatták ezt.
Úgy feltételezik, a SANS során fellépő koponyaűri nyomás növekedésének hatására elváltozik a szem felépítése, aminek hosszú távon látásromlás, akár látásvesztés is lehet a következménye. Ennek oka az Űrvilág cikke szerint a mikrogravitációban fellépő testen belüli folyadék-átrendeződés eredményeként a felső testfélből kilépni nem tudó folyadék hatására kitágulnak az erek, csökken az agyi vénás vér elfolyása. Eredményeként a látóidegfő (vakfolt) ödémássá válik és elkezdi nyomni a látóideget. A Földön is végbemegy hasonló folyamat, miközben alszunk, ám amint felülünk vagy felállunk, a gravitáció szó szerint kiszívja fejünkből az ott felgyülemlett folyadékot. Korábban írtunk arról, hogy porszívószerű hálózsákkal is próbálkoznának a test felső felét megszabadítani a súlytalanságban felgyülemlő folyadéktól.
Egy, a Nature-ben publikált tanulmány szerint a SANS a rák és kardiovaszkuláris problémák kialakulását okozó űrbéli sugárzás után a második legveszélyesebb dolog, amely a hosszú távú Hold-missziók, illetve a Marsra utazó küldetések legénységét fenyegeti. A Nemzetközi Űrállomáson már jelenleg is használnak különböző eszközöket arra, hogy a szem morfológiáját utókövessék, például optikai koherencia tomográfia (OCT), ultrahang, oftalmoszkópia, tonometria, szemfenékvizsgálat. Emellett az ISS-en a standard küldetések hat hónapig tartanak, egy Marsra történő utazás során viszont nem megoldható a féléves váltás.
Az ESA által kifejlesztett féltenyérnyi eszköz az űrügynökség közleménye szerint retinadiagnosztikára képes. A 3D-s nyomtatóval készült, az ISS-en most tesztelés alatt álló kütyüt egy iPad hátlapjára lehet felcsatolni, a táblagép kamerája fölé. Ezt követően a tablet kameraszenzora segítségével fotók készíthetők a szemről – a látóidegfőről –, az elkészült képeket pedig az Everywear nevű, az ESA űrhajósainak egészségügyi állapotát nyomon követő programba tölthetik fel. Az Everywear adatbázisát az űrügynökség arra használja, hogy egy mesterséges intelligenciának betanítson vele egy modellt, mely a reményeik szerint képes lesz felismerni automatikusan a szem elváltozásait anélkül, hogy speciális orvosi vizsgálatra lenne szüksége az űrhajósnak.
Amennyiben a Maurer közreműködésével az ISS-en zajló kísérlet sikeres, az ESA reméli, hogy a mobiltechnológia az űrben és a Földön is rendszeres használatba kerül. Az emberes űrkutatás segítése mellett a fejlesztés a bolygónk fenntarthatóbb egészségügyi ellátásában is szerepet játszhat, mondta Jürgen Drescher, a Német Légügyi és Űrkutatási Központ vezető kutatója a projekt kapcsán.
(Borítókép: Eóin Tuohy (jobbra, ül), a fejlesztést végző egyik kutató tanítja Matthias Maurert (balra, ül) az eszköz használatára Kölnben. ESA / NASA)