Index Vakbarát Hírportál

Egyetemi kutatásokra ajánlotta fel a rangos díjjal járó összeget Karikó Katalin

2022. január 21., péntek 18:40

A Debreceni Egyetemen folyó kutatásokra, valamint tehetséggondozásra ajánlotta fel Karikó Katalin azt a pénzjutalmat, amelyet a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel kapott – adta hírül az MTI.

Az egyetem közleménye szerint a kutatóbiológus az általános orvostudományi kar ortopédiai tanszékének részeként működő biomechanikai laboratóriumnak és a tehetséggondozással foglalkozó Nemzeti Tudós Akadémiának adja a 10 ezer eurós díjat.

A Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzből azért segítem a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványt, azon belül pedig a Biomechanikai Laboratórium kutatói tevékenységét, mert a labor vezetője, Csernátony Zoltán professzor hosszú ideig kezelte az édesanyámat, aki ezáltal visszakapta járásképességét és minőségi életet élhetett. A Nemzeti Tudós Akadémiát pedig azért választottam, mert fontos számomra a tehetséges fiatalok támogatása, ösztönzése a tanulásra, a kutatásra

– fogalmazott a Széchenyi-díjas tudós, aki még decemberben kapta meg a díjat.

Rovatok