Index Vakbarát Hírportál

Teljesen megváltoztatja mindennapjait az iOS legújabb frissítése

2022. február 3., csütörtök 14:57

Több újdonsággal is kecsegteti a felhasználókat a hamarosan mindenki számára elérhető iOS 15.4-es frissítés, mind közül azonban egyértelműen a Face ID-t érintő újítások lesznek a leghasznosabbak.

Az Apple még 2017-ben, az iPhone jubileumi, tizedik évfordulójára megjelentetett iPhone X-ben mutatta be Face ID-re keresztelt arcfelismerő technológiáját, amely egészen a világjárvány kezdetéig remekül megállta a helyét, bár egyesek így is az ujjlenyomatos azonosítás, vagyis a Touch ID mellett tették le a voksukat.

Hiába volt a Face ID gyors, mérföldekkel biztonságosabb és megbízhatóbb, mint az elődje, olyan gyerekbetegségekkel küzdött, mint például hogy vízszintes helyzetben nem ismerte fel a felhasználót – ez a probléma egyébként azóta is fennáll, de az elmúlt években sokat tett az almás cég azért, hogy megkönnyítse a júzerek mindennapjait. Szoftveresen gyorsítottak például az arcfelismerő algoritmuson és szélesebb látószögű előlapi kamerára váltottak az újabb modellekben, amelyek már egészen remek azonosítóvá tették a Face ID-t,

a világjárvány azonban mindent tönkretett. 

Rengeteg helyen kötelező lett ugyanis az orrot és szájat – tehát az arcunk jelentős részét – eltakaró maszkviselet, ami teljesen keresztbe tett a biometrikus azonosítónak, a Face ID ugyanis így már nem volt képes felismerni minket, maradt tehát a hat számjegyből álló jelkód folyamatos bepötyögése.

Persze az Apple is érezte, hogy ez így hihetetlenül kellemetlen, így tavaly, az iOS 14.5-ös frissítéssel egy kicsit javítottak a helyzetükön: az Apple Watch-tulajok az órájuk segítségével már maszkhasználat közben is feloldhatták telefonjukat, a végleges, mindent megoldó megoldásig azonban egészen idáig kellett várni. A jelenleg bétafázisban lévő iOS 15.4-es frissítés elhozta ugyanis a Face ID legújabb verzióját.

Az iPhone már a frissítés után fel fogja ajánlani, hogy állítsuk be a maszkos azonosítást, ehhez ismét be kell regisztrálni az arcunkat, a Face ID ezúttal azonban már annak felső tájékára, tehát legfőképp a szemek környékén fellelhető sajátosságainkra fog fókuszálni, hogy ha legközelebb maszkot viselünk, akkor is biztosan felismerjen.

Az új technológia pedig meglepően jól működik, tízből kilencszer hezitálás nélkül felold a telefon, ami remek arány, kiindulva abból, hogy egyelőre egy félkész állapotú fejlesztésről beszélünk.

A történet egyetlen hátulütője, hogy a maszkkal történő feloldás csak az iPhone 12- és 13-család eszközein működik. Az iOS 15.4-nek még nincs hivatalos megjelenési dátuma, előreláthatólag valamikor március-április környékén számíthatunk az első publikus verzióra – nem lepődnénk meg, ha az Apple épp a tavaszi eseménye után indítaná útjára.

Az iOS15 a következő modelleket támogatja:

iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max, iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max, iPhone Xs, iPhone Xs Max, iPhone Xr, iPhone X, iPhone 8, iPhone 8 Plus, iPhone 7, iPhone 7 Plus, iPhone 6s, iPhone 6s Plus, iPhone SE (1. generáció), iPhone SE (2. generáció), iPod touch (7. generáció)

(Borítókép:  Egy vásárló beállítja a Face ID-t az új iPhone X készülékén az Apple Store áruházban 2017. november 3-án San Franciscóban, Kaliforniában. Fotó: Elijah Nouvelage / AFP)

Rovatok