Index Vakbarát Hírportál

Új olcsó iPhone és iPad is érkezhet márciusban

2022. március 2., szerda 18:40

Új iPhone, iPad és Mac szinte biztosan érkezik, az Apple-t ismerve pedig egy kis meglepetésre is számíthatunk majd.

Közel két éve már, hogy a tavaszi időszakban új iPhone-t mutattak be, mostanra azonban nagyon úgy néz ki, hogy az almás cég heteken belül piacra dobhatja a jóárasított iPhone SE következő generációját – a percekkel ezelőtt kiküldött meghívók alapján az Apple ugyanis március 8-án, kedden tartja meg az idei év első Keynote-ját, amelyet az Indexen is percről percre követhet majd.

Az Apple globális marketingért felelős alelnöke, Greg Joswiak a Twitter-oldalán tette közzé az esemény meghívóját,a mely ezúttal a Peek performance névre hallgat majd, így szinte biztosra vehetjük, hogy az est folyamán bemutatásra kerül a M1-es chip utódja, az M2.

Tavaly az M1-es chippel felturbózott iPad Próké, az újratervezett iMaceké, a hazánkban még mindig elérhetetlen HomePod minié és az azóta egyre több botrányba keveredő nyomkövető eszközé, az AirTagé volt a főszerep – de többek között bejelentettek egy teljesen új iPhone 12 és 12 mini színvariációt is, a forradalmian új lilát. Hasonlóan színes repertoárra lehet számítani ezúttal is, szóval nézzük meg, mi várhat ránk az Apple tavaszi eseményén.

iPhone SE (3. generáció)

Korábban már az Index is foglalkozott az új generációs iPhone SE érkezésével, amely javarészt változatlan külsővel, ám a korábbinál még erősebb belsővel szeretné a vásárlók szívét meghódítani. Marad a 399 eurós ár, amely idehaza a forgalmi adóknak köszönhetően valahol 180 ezer forint körül állhat meg, a legfrissebb pletykák szerint azonban az Apple még egy ennél is olcsóbb telefont is életben tarthat – méghozzá a második generációs iPhone SE-t.

A jelenleg ugyancsak 399 euróért forgalmazott készülék a MacRumors találgatása szerint továbbra is a kínálatban marad majd, az ára azonban a felére csökkenhet, így már akár 199 euróért iPhone-hoz juthatunk, ez pedig az évek óta nem frissült iPod Touch halálát is jelentheti.

iPad Air

Az est másik nagy sztárja egy frissített iPad Air lehet, amely az új iPhone SE-hez hasonlóan szintén változatlan külsővel kerülhet a boltok polcaira – legfőképp azért, mert a jelenlegi Air kinézete olyannyira el lett találva, hogy akárcsak az iPad Prók esetében, a következő 3-4 évben itt sem számíthatunk majd jelentősebb dizájnváltásra.

Hogy a tavaly ősszel bemutatott iPad mini ne legyen erősebb, a frissített Air is megkapja majd az A15 Bionic processzort, az e-simmel ellátott modell pedig már 5G-képes lesz – ezzel pedig a végére is értünk a várható újításoknak –, már ami az iPadet érinti.

13 hüvelykes MacBook Pro

Egyes források szerint a 2020 őszén bemutatott 13 hüvelykes, M1-es lapkával szerelt MacBook Pro is kaphat egy frissítést, még mielőtt az Apple teljesen kinyírná az utolsó TouchBarral szerelt készülékét is. A 13 hüvelykes új Pro változatlan árral és külsővel érkezhet, az egyetlen újítás benne az Apple új, M2-es chipje és az azzal járó – egyelőre ismeretlen – előnyök lesznek, az erősebb teljesítmény és a hosszabb üzemidő azonban majdhogynem garantált.

Mac mini

A 2020 novemberében bemutatott M1-es chippel szerelt Mac mini minden hozzáfűzött reményt beváltott, az Apple pedig most készen áll arra, hogy kiadjon egy még nagyobb teljesítménnyel szerelt modellt. A dizájn változatlan lesz, a legfrissebb információk szerint azonban a legkisebb Mac is megkapja az új M2-es, valamint a tavalyi 14 és 16 hüvelykes MacBook Pro modellekben debütált M1 Pro és M1 Max lapkákat, így már a korábbi maximális 16 Gigabájt memória helyett akár 64 Gigabájttal is felszerelhetjük, hogy végképp semmi se állhassa útját a profi munkavégzésnek – ráadásul a korábbi kettő helyet már négy Thunderbolt portot is támogathat.

iOS 15.4

Az iOS 15 legújabb változata jelenleg még béta-fázisban van, a jelek szerint azonban egyre valószínűbb, hogy napokon belül megjelenhet a publikus verzió. Az új frissítés több újdonságot is hoz, lehetőségünk lesz most már maszkban is sikeresen feloldani Face ID-val szerelt telefonunkat, de több új emoji is érkezni fog, valamint végre mindenki számára elérhetővé válik a még tavaly nyáron bemutatott Universal Control névre keresztelt újítás, amely lehetővé teszi, hogy ugyanazzal a perifériával több Apple eszköz között is gond nélkül navigálhassunk.

Ami még érkezhet…

Egyesek szerint a tavaszi eseményen a tavaly bemutatott 24 hüvelykes iMac nagytesója is bemutatásra kerülhet, amely a szivárogtatások szerint egy Pro Display XDR-szerű külsőt, 27 hüvelykes, 120 Hz-es képfrissítési rátára képes ProMotion kijelzőt és M1 Pro, valamint M1 Max chipeket kaphat. Bár nagyon örülnénk neki, ha az új iMac Pro már most befutna, a jelek szerint erre egyelőre még csekély esély van. Az előrejelzések szerint az új iMac leghamarabb a nyár eleji Worldwide Developer Conference-en, vagyis a WWDC-n kerülhet bemutatásra.

A Peek Performance névre keresztelt eseményt március 8-án, magyar idő szerint 19 órakor kezdi el közvetíteni az Apple az Apple TV alkalmazásban, de a hivatalos YouTube-csatornájukon is követhető lesz.

(Borítókép: Drew Angerer / Getty Images)

Rovatok