Index Vakbarát Hírportál

Fókuszált képet ad a Webb űrteleszkóp

2022. március 17., csütörtök 15:46

A tavaly decemberben felbocsátott James Webb űrteleszkóp összehangolta és sikeresen tesztelte 18 tükörszegmensét.

A NASA szerdai közleménye szerint az űrteleszkóp csapata arra számít, hogy a James Webb (JWST) optikai teljesítménye képes lesz elérni vagy túlszárnyalni a tudományos célokat, amelyek miatt megépítették.

Mielőtt azonban a teleszkóp megkezdhetné rendes működését, még további előkészítő munkálatokra van szükség, amelyek várhatóan néhány hónapot vesznek igénybe.

Az űrteleszkóp már februárban elküldte első képeit a Földre, köztük egy csillag fotóját és egy szelfit. A képekkel, amelyek még kissé elmosódottak voltak, azt akarták ellenőrizni, hogy a kamera és a teleszkóp 18 tükörszegmense működik-e. Most a kutatók a csillagról készült különböző fotókat állították össze egyetlen képpé.

A JWST december 25-én indult az űrbe egy Ariane hordozórakétával a Francia Guyana-i Kourou európai űrrepülőtérről. A négyhetes repülés közben kibontották a teleszkóp napellenzőjét és kinyitották a tükörrendszerét is. Januárban aztán a James Webb elérte a célját, és pályára állt.

A tudósok azt remélik, hogy a teleszkóp képei betekintést nyújtanak majd az ősrobbanás utáni, mintegy 13,8 milliárd évvel ezelőtti időkbe. A tudományos megfigyeléseket júniusban kezdi meg a NASA második igazgatójáról elnevezett teleszkóp a Föld és a Nap közötti L2 Lagrange-pontból. Innen vizsgálja a Naprendszer objektumait, és öt-tíz éven keresztül készít korábban elérhetetlen érzékenységű és felbontású felvételeket.

A James Webb a több mint harmincéves Hubble teleszkóp helyét készül átvenni. Kifejlesztése mintegy harminc évig tartott és körülbelül tízmilliárd dollárba került. Az űrteleszkóp 6,5 méter átmérőjű főtükörrel és különösen terjedelmes – 21 x 14 méteres – hővédő pajzzsal rendelkezik.

(MTI)

Rovatok