Marcel Duchamp a 20. század első felének különce, aki lenézte a festészetet, és inspirálta a pop artot. Intim papírjait most bárki megnézheti egy online portálon.
1917-ben egy piszoár érkezett elbírálásra a Független Művészek New York-i Társaságához. A Forrás címet viselő tárgy R. Mutt (alias Marcel Duchamp) néven került benyújtásra a francia művész által (is) alapított művészeti körhöz. A tagok nem szavazták meg a kiállítását, a csalódott alkotó (és a körből ki is lépő) Duchamp pedig törhette a fejét, hogy szerezze vissza anélkül, hogy lebukna. Szerencsére nem őrizték hét lakat alatt, hiszen „csak” egy közönséges piszoár volt.
Talán ez jut mindenkinek először az eszébe Marcel Duchamp nevét meghallva, a felfordított vizelde, amelyhez fizikailag ugyan nem tett hozzá semmit a művész, de asszociációkra és a művészeten való elgondolkodásra inspirál. Ne gondoljuk azonban, hogy „ilyet én is ki tudnék állítani, ez nem művészet, és nem nagy kunszt”. Duchamp akciója nélkül ugyanis a pop art, a happeningek vagy Andy Warhol művészete sem született volna meg. Duchamp az első világháborút követően a feje tetejére állította a művészeti világot a piszoárhoz hasonlóan újradefiniált hétköznapi tárgyakkal (kalap, ásó stb.), amiket readymade-nek nevezett.
Az 1887-ben Franciaországban született művész 1915-ben emigrált az Egyesült Államokba. Egyrészt szabadabbnak és nyüzsgőbbnek ítélte a manhattani légkört, másrészt amerikai állampolgárként már nem kellett azon aggódnia, hogy utazáskor átvizsgálják a csomagjait, és kedves szivarjai fennakadnak a vámon. A New York-i dada mozgalom elindítója volt, de túlnőtt a dadán, a szürrealizmuson és a kubizmuson is. Kicsit mindegyik ott hagyta lenyomatát a művészetén, de igazából egyikhez sem tartozott. A festészetet nem tartotta fejlődőképesnek, a síkban ábrázolt művészetet és Istent értelmetlennek és az ember találmányának titulálta.
Igazán a happeningeket szerette, mert mint mondta, bevezették a művészetbe az unalmat: azért csinálták, hogy az emberek nézzék, és közben unatkozzanak. Ezt Duchamp nagyon szép elgondolásnak tartotta.
Csak három önálló kiállítása volt, szülőhazájában pedig egy sem. 1923-ban nyilvánosan lemondott a művészetről, és csak a sakknak kívánta szentelni életét. Nagyon jó játékosként több versenyen is szerepelt a francia csapat tagjaként, és készített saját sakktáblát, írt könyvet a sakkozásról (The Art of Chess). Utolsó alkotásán 1946 és 1966 között dolgozott Greenwich Village-i stúdiójában, ez volt az Étant donnés („Mivel”). A philadelphiai művészeti múzeumban megtekinthető alkotás egy téglakeretbe foglalt faajtó, amelynek két kukucskálónyílása van. Ha az ember belenéz, egy meztelen, arctalan hanyatt fekvő nőt lát, akinek egyik kezében egy gázlámpa, mögötte vad, természetes táj. Duchamp célja ezzel valószínűleg a képsík lebontása, a perspektíva előtérbe helyezése volt.
Duchamp most – Warholhoz hasonlóan – a reneszánszát éli: egy új online archívum lehetővé teszi a művészettörténészek és a rajongók számára, hogy elmerüljenek életének és munkásságának apró részleteiben. A Philadelphiai Szépművészeti Múzeum, a párizsi Pompidou Központ és a Marcel Duchamp Egyesület hét éve tartó összefogásának köszönhetően egy 50 ezer képből és 18 ezer iratból álló ingyenes adatbázis, a Duchamp Research Portal várja a látogatókat az interneten.
Az archívumban megnézhető Duchamp francia útlevele, Lydie Sarazin-Lavassorral kötött első házasságának oklevele 1927-ből, fényképek a művészről diákkorából. De láthatunk családi fényképeket és Duchamp nővérének, a festő- és kollázsművész Suzanne-nak az alkotásait is megcsodálhatjuk. Maga Duchamp számos archív fotón feltűnik női alteregójának, Rrose Selavynak öltözve.
A portálon szereplő levelek, képeslapok tanulmányozásával képet kaphatunk a művész barátságairól és kapcsolatairól is. Az adatbázisban megtekinthetők Duchamp és az avantgárd fotós, Man Ray sakkjátszmáinak kézzel írott feljegyzései és egy 1910-es festmény is.
Azzal, hogy ezeket az értékes dokumentumokat világszerte hozzáférhetővé teszik, Duchamp sírfeliratát igazolják. „Egyébként mindig mások halnak meg” – Duchamp soha, hiszen most is újraéledt.
(Borítókép: Marcel Duchamp. Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary)