Index Vakbarát Hírportál

Újraindult a világ legnagyobb kutatóberendezése

2022. április 22., péntek 13:45

Újraindult pénteken a világ legnagyobb kutatóberendezése, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetője (LHC). A 2018-ban kezdődött karbantartás célja a berendezés továbbfejlesztése volt.

A 27 kilométer hosszú, gyűrű alakú alagúttal rendelkező részecskegyorsítót 2018. decemberben állították le. A CERN közlése szerint 6-8 hetet vesz igénybe, amíg az első protonütköztetésekre ismét sor kerülhet, írta meg az MTI.

A CERN Genf mellett található nagy hadronütköztetője  csaknem 14 éves. A nagyenergiájú fizika legnagyobb és legkorszerűbb berendezésében 2008. szeptember 10-én futott végig az első protonnyaláb.

Itt fedezték fel az isteni részecskét

A nagy hadronütköztető kísérleteinek egyik legérdekesebb eredménye, hogy 2012-ben – fél évszázaddal a feltételezésük után – sikerült bizonyítani az isteni részecskének is nevezett Higgs-bozon létezését. 2018-ban az LHC ATLAS kísérletével bizonyították a Higgs-bozon B-kvarkokra való szétesését is.

Az LHC-vel eddig felfedezett dolgok – köztük a Higgs-bozon – megfeleltek az úgynevezett standard modellnek, amely az 1970-es évek óta a fizika irányadó elmélete. Ez azonban köztudottan hiányos, mivel nem ad magyarázatot a fizika néhány rejtélyére, például a sötét anyag természetére.

A négy hatalmas detektor egyike, az LHCb kísérletében gyűjtött adatok azonban a részecskék olyan viselkedéséről árulkodnak, amelyek nem magyarázhatók a standard modellel.

Rovatok