Index Vakbarát Hírportál

A környezet hatása az erősebb a koszorúér-betegségeknél

2022. május 10., kedd 14:34 | aznap frissítve

A Semmelweis Egyetemen csináltak először szív-CT-s ikerkutatást.

Az egészséges életmód akár már gyermekkortól kezdve fontos szerepet játszhat a koszorúér-betegségek elkerülésében – derült ki egy 98 ikerpár bevonásával Magyarországon végzett kutatásból, amelynek során a Semmelweis Egyetem kutatói arra az eredményre jutottak, hogy a környezeti hatások jelentősebb szerepet játszanak az úgynevezett nem meszes plakkok kialakulásában, mint a genetikai tényezők.

Ezek a puha plakkok veszélyesebbek, mint az időben később kialakuló meszesek, mert nagyobb eséllyel repedhetnek meg, heveny érelzáródást és szívinfarktust okozva – írják.

A koszorúér-betegségek kialakulásának okát vizsgáló, a Circulation: Cardiovascular Imaging című szaklapban megjelent kutatásban összesen 98 magyar ikerpár (120 egypetéjű iker és 76 azonos nemű kétpetéjű iker) vett részt. Az ikrek 45–65 év közöttiek voltak, és 63,3 százalékuk volt nő.

A cikkben idézik Maurovich Horvat Pált, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatóját, a kutatási projekt vezetőjét, aki elmondta: a korábbi kutatásokból már tudható volt, hogy a genetikának erős befolyása van az érszűkületet okozó meszes plakkok kialakulására, viszont a nem meszes lerakódások örökölhetőségéről kevesebb adat áll rendelkezésre. A mostani vizsgálattal az volt a céljuk, hogy értékeljék a genetikai és a környezeti hatások szerepét a meszes és nem meszes lerakódások kialakulásában szív-CT-vizsgálat segítségével felnőttkorú ikerpárok körében, akiknek a kutatás kezdetekor nem volt ismert koszorúér-betegségük.

Az ikerpároknak a vizsgálatokon kívül egy részletes kérdőívet is ki kellett tölteniük, amelyben egyebek mellett családi hátterükről és életmódjukról is kérdezték őket – például hogy hol nőttek fel, hogyan táplálkoztak gyermekkorukban, milyen betegségei voltak a szüleiknek, dohányoznak vagy sportolnak-e.

A koszorúér-betegségek kialakulásában jelentős szerepet betöltő lerakódások (plakkok) kétfélék lehetnek: nem meszes (puha/zsíros) plakkok, amelyek általában az érszűkület kezdeti fázisában jelentkeznek, és ezek alakulhatnak az idő előrehaladtával meszes, stabil plakkokká

– magyarázta a beszámolóban Drobni Zsófia, a közlemény első szerzője.

Társadalmi helyzet és életmód

A Semmelweis Egyetem kutatói azt találták, hogy a nem meszes plakkok kiterjedését elsősorban környezeti faktorok határozzák meg: a kialakulásban a közös környezeti tényezőknek (családi, szociális háttér) 63 százalékos, az egyéni környezeti tényezőknek (étkezés, dohányzás, sportolás) pedig 37 százalékos szerepe volt. Ezzel szemben a meszes plakkok kialakulását az öröklődés befolyásolhatja erőteljesebben (az elmeszesedés mértékét 58 százalékban, míg a meszes plakkok térfogatát 78 százalékban határozták meg genetikai tényezők).

Tárnoki Dávid László radiológus, egyetemi docens, aki ikertestvérével együtt kutatóként vett részt a projektben, kiemelte: eredményeik azt sugallják, hogy a nem meszes plakkok kialakulásában nagyobb szerepük lehet az egyéni környezeti tényezőknek, az életmódnak, mint a nem meszes lerakódásoknál. Ez arra utal, hogy a koszorúér-betegségek megelőzésére már egészen fiatal korban érdemes figyelmet fordítani.

A beszámoló szerint a kutatás során több érdekességet is megfigyeltek a szakemberek. Az egyik egypetéjű ikerpár esetében például, akiket gyermekkorukban szétválasztottak, és csak 47 évvel később találkoztak újra, kiderült, hogy egymáshoz nagyon hasonló életkorban, egy éven belül volt szívinfarktusuk, ami a genetikai hajlam teóriáját erősíti a meszes plakkok esetében.

Az ikervizsgálatok a Semmelweis Egyetem Városmajor Szív- és Érgyógyászati Klinikáján zajlottak néhány évvel ezelőtt. Az elmúlt években a munkacsoport több elemzést is publikált európai, amerikai és hazai kongresszusokon és angol nyelvű szaklapokban. A jelenlegi tanulmány, amely a közelmúltban jelent meg az Amerikai Szívtársaság vezető szaklapjában, 

nemzetközi szempontból is jelentős,

mert az úgynevezett klasszikus ikerkutatások során elsőként alkalmaztak célzottan szív-CT-vizsgálatot, ami sokkal megbízhatóbb eredményeket alapozott meg, mint az eddig használatos kórlap- és klinikai adatelemzések.

(MTI)

Rovatok