Huszonöt éve keresték a rákgyógyítás Szent Grálját.
Az eleutherobint a kilencvenes években egy Ausztrália közeléből származó ritka korallból állították elő. Az anyag annak a vegyi arzenálnak a része, amelyet a korallok használnak versengésre és védekezésre.
Az eleutherobin célja, hogy eltántorítsa a támadót attól, hogy megegye a korallt (hasonlóan például a paprika csípős hatóanyagához).
A kutatók megállapították, hogy a hatóanyag rombolja a citoszkeletont, vagyis a sejtek fehérjékből álló vázát, és laboratóriumi körülmények között nagyon hatékonyan pusztította a rákos sejteket. Rögtön ezután komoly problémába ütköztek: nem tudták, hogy miért és hogyan termelik a korallok az anyagot. A gondokat mélyítette, hogy felvetődött, hogy a korallal szimbiózisban élő organizmusokból származik, az előállítás mechanizmusának felkutatásához azonban genetikailag kellett elemezni a potenciális élőlényt, ami csak az elmúlt évtizedekben vált hozzáférhetővé.
A Nature Chemical Biologyban közölt tudományos beszámoló szerint a Utahi Egyetem munkatársai sikeresen megoldották a rejtélyt. A kutatás szerzője Eric Schmidt professzor és Paul Scesa posztdoktori hallgató volt. Scesa Floridában az óceán partján nőtt fel, a családi házuk közelében talált is egy puha korallfajt, amelynél az utahi laboratóriumban kimutatták az eleutherobin jelenlétét.
A tudósok ezt követően megtippelték, hogyan nézhet ki az a DNS, amely a hatóanyag termelésére vonatkozó információkat tartalmazza, és ehhez kerestek megfelelő szakaszt az örökítőanyagban. Az ilyen géneket ezután baktériumokba ültették, hogy meglássák, előállítják-e az eleutherobint. Amikor sikerrel jártak, két dolog derült ki: az egyik, hogy tényleg ez volt a gén, amellyel a korallok az anyagot előállították.
A másik, hogy rendelkeznek egy baktériummal, amelyben tetszőleges mennyiségben előállítható az anyag.
Mintegy negyed évszázados kutatás után jutottak el tehát oda, hogy az eleutherobin gyógyszerként történő alkalmazásának kutatása elkezdődhessen. A hatásokra, mellékhatásokra és emberi alkalmazhatóságra tehát még ezután derül fény, annyit azonban már most is tudhatunk, hogy a darazsak és kígyók mérgével szemben nem injekcióként, hanem elfogyasztás útján fejti ki hatását, így különösebb fejlesztés nélkül, tabletta formájában bevéve is hat.