Index Vakbarát Hírportál

Mutatjuk, hogyan száguldott el a Föld mellett egy aszteroida

2022. május 28., szombat 16:19

Egy olyan aszteroida közelítette meg a Földet pénteken, amelyet a NASA „potenciálisan veszélyesnek” minősített. Mutatjuk, hogyan száguldott el mellettünk a csaknem kétezer méter széles kisbolygó.

A csaknem kétezer méter széles aszteroida pénteken haladt el a Föld mellett, azt körülbelül négymillió kilométerrel elkerülve, ami a Föld–Hold-távolság tízszeresének felel meg. 

A 7335 (1989 JA) néven ismert aszteroida nagyjából négyszer akkora, mint az Empire State Building, és a legnagyobb, amely 2022-ben elhaladt a Föld mellett. Az eseményt online élőben bárki végigkövethette a Virtual Telescope Project segítségével – írja a Live Science.

A legközelebbi aszteroida 2,5 millió mérföldre (négymillió kilométerre) volt tőle. Az aszteroida semmiféle veszélyt nem jelentett a bolygónkra, nagysága ellenére sem. A kisbolygó olyan fényes volt, hogy közepes méretű teleszkópokkal is látni lehetett. 

Míg a 7335 (1989 JA) jelű aszteroida gyakorlatilag „potenciálisan veszélyesnek” minősül, ez nem azt jelenti, hogy közvetlen fenyegetés volna a bolygónkra. A megjelölés a 150 méternél nagyobb és a Földhöz kellően közeli aszteroidákra vonatkozik.

Rovatok