Index Vakbarát Hírportál

Az Artemis–1 elhagyja a kilövőállást az Ian hurrikán érkezése előtt

2022. szeptember 27., kedd 16:13

Tovább csúszik az Artemis-programot nyitó küldetés indítása.

A NASA holdprogramjának első küldetésének szánt Artemis–1 hétfő délután elhagyta a floridai Kennedy űrközpont 39B indítóállását, és hét kilométeres utat tesz meg a jármű összeszerelő-állásához, hogy ott vészelje át az közelben elhaladó Ian hurrikánt. A rakéta álló helyzetben, négy óra alatt kel át az összeszerelő-épülethez, amely védelmet nyújt a vihartól. 

Az Artemis–1 két lefújt indításon, egy javításon, és tesztfeltankoláson van túl. Az elővigyázatosságból végrehajtott manőver miatt tovább csúszik a harmadik indítási kísérlet, ami miatt valószínűleg novemberre tolódik a következő indítási kísérlet – írja a SciTechDaily.

A NASA közleménye szerint az elszállításhoz szükséges időt, illetve az alkalmazottak és családjuk biztonságát figyelembe véve döntöttek a harmadik indítási kísérlet elhalasztásáról.

Az Artemis-program célja, hogy az Egyesült Államok ismét űrhajósokat – egy nőt és egy férfit – juttasson a Holdra. Az Artemis–1 az első lépés lesz a programban, amelynek során legénység nélkül teszteli és juttatja el a Holdhoz az Orion űrhajót.

Rovatok