Index Vakbarát Hírportál

Megszűnik a Google Stadia, ez lesz az előfizetőkkel és a megvásárolt játékokkal

2022. szeptember 30., péntek 12:06

A platform indulása nem volt zökkenőmentes, az elmúlt három évben pedig tovább gyűltek a fellegek a Google saját fejlesztésű gamingplatformja felett.

2023. január 18-án végleg megszünteti a Stadia támogatását a Google. A hír ugyan a semmiből jött, a játékosközösségekből tulajdonképpen senkit sem érintett meglepetésként, hiszen titkon már mindenki várta, mikor érkezik el a nap.

A Stadia bukását az üzletmodell és az amiatt a felhasználókban kialakult félelem okozta, a szolgáltatásra való előfizetéssel ugyanis nem feltétlenül lehetett játszani a platformon elérhető összes játékkal – néhányat ettől függetlenül pont ugyanúgy kénytelen volt a felhasználó megvásárolni, mintha azt PC-n, XBOX-on vagy PlayStationön tette volna.

Mivel egy felhőalapú szolgáltatásról volt szó, mindig fennállt a veszélye annak, hogy a Google bármikor úgy dönthet, hogy lekapcsolja a szervereket, és mivel a szolgáltatás működése közben nem adott tájékoztatást arról, hogy a megvásárolt játékok árával mi történne egy esetleges leálláskor,

a felhasználók inkább másoknak, például a Microsoftnak vagy az Nvidiának szavaztak bizalmat.

A Microsoft előfizetése sok mindenben hasonlít a Stadiára, kivétel azonban, hogy a GamePass Ultimate esetében nem kell játékokat külön vásárolni, ami elérhető a kínálatban, az az előfizetéssel játszható, valamint streamelhető is. A Stadiához legközelebb az Nvidia GeForce Now-ra keresztelt szolgáltatása állt, mely önmagában szintén kevés játékot tartalmaz, hatalmas előnye azonban, hogy képes rákapcsolódni a különböző PC-s játékkliensekhez, így a már korábban megvásárolt játékokat is streamelhetjük a segítségével.

Visszakapja a pénzét

A megszűnésben talán a legjobb hír, hogy a Google minden felhasználó számára visszatéríti a Stadián belül vásárolt játékok, illetve a Google Store-ban megvett hardveres eszközök (pl. kontrollerek) árát, melynek részleteiről hamarosan emailben értesíti az érintetteket a keresőóriás.

A hírek szerint egyébként a döntés olyannyira hirtelen volt, hogy a Stadia fejlesztőcsapata is csak percekkel a nyilvános sajtóközlemény élesítése előtt tudta meg, hogy megszűnik jelenlegi projektjük – a Google jelenleg azon dolgozik, hogy a technológiát átimplementálja valamilyen másik szolgáltatásba.

(Borítókép:  Justin Sullivan/Getty Images)

Rovatok