Index Vakbarát Hírportál

Amerikai katonai műholdakat vitt az űrbe a SpaceX

2022. november 3., csütörtök 12:34

Katonai műhold katonai műholdat követ.

Három év után november 1-jén ismét felszállt a SpaceX nagy teherbírású hordozórakétája, a három egymáshoz erősített Falcon 9 rakétából álló Falcon Heavy. A rakéta az amerikai űrhaderő USSF–44 küldetés nevű katonai műholdjait hordozta, és a teher titkosságának megfelelően sűrű ködben indult a floridai Kennedy Űrközpontból.

Elon Musk űrcége negyedszer indított Falcon Heavy hordozórakétát, utoljára 2019 júniusában. (Az első Falcon Heavy rakománya Musk piros Tesla Roadstere volt 2018 februárjában, ami azóta is a Nap körül kering.) Ez komoly kontrasztot jelent a kisebb Falcon 9-esekkel szemben, amelyeket heti rendszerességgel indítanak, és többször is használják őket. A most fellőtt Falcon Heavy esetében mindhárom Falcon vadonatúj volt, és az indítás után 2 és fél perccel a két segédrakéta levált és sikeresen visszatért, míg a középső rakéta az összes üzemanyagát elégetve 35 400 kilométeres Föld körüli pályára juttatta terhét, mielőtt az Atlanti-óceánba zuhant volna.

Az USSF–44 keretében feljuttatott eszközök pontos célja és rendeltetési helye nem nyilvános, annyi ismert, hogy a Northrop Grumman által gyártott LDPE 2 rakomány adapter fél tucat eszközt tartalmazott. Az amerikai űrhaderő közleménye szerint ezek 

fejlett távközlési, űridőjárás-érzékelő és egyéb technológiákat tartalmaztak több állami szereplő részvételével és a sokrétű küldetés sikere érdekében.

Az amerikai katonai műholdak alig pár héttel követik Oroszország legutóbbi katonai műholdja, az EMKA–3 feljuttatását.

(Space.com)

Rovatok