Ne hagyja magát hamis remények által feldobni, biztatni, lelkesíteni.
Létezik pár forradalmi technikai fejlesztés, amelyektől mindig három évtizedre vagyunk, vannak homályos pontok és túl szép felfedezések is. Vajon közelebb kerültünk-e a csodálatos jövőhöz, és ha nem, mennyivel?
Az amerikaiak visszatérése a Holdra futottak még kategória lehetne, ha délibáb lett volna, de közismerten nem lett az. Nyilvánvalóan az Artemis–1 hányatott indulása miatt szerepel a program ezen a listán. A hordozórakéta, az SLS helyi politikusok lobbizásaiból és újrahasznosított alkatrészekből szőtt évtizedes története idén pár hónapig intenzív izgalmat okozott az űrhajózás iránt érdeklődőknek, először túltankolták, aztán szivárgott a hidrogén, végül lábon hordott ki egy hurrikánt. Kevesen tudják, hogy milyen közel volt hozzá az Artemis–1, hogy az egész programot derékba törje és párafelhőként végezze. Az űrsiklóprogram keretében az űrt már megjárt RS–25 rakétahajtóművek üzemideje december elején járt volna le, emiatt a következő lefújás után gyakorlatilag vihették volna szétszerelni a hordozórakétát. Az SLS azonban elindult, és olyannyira
nem volt délibáb,
hogy a kissé amerikai nemzeti örökségnek is tekinthető 39B kilövőállást (innen indult az Apollo–10-, az Apollo–17- és egy sor űrsiklóküldetés) majdnem romba döntötte. Ráadásul az Orion űrhajó is teljesítette a küldetését, megkerülte a Holdat, és sikeresen visszatért a Földre.
A kvantum-számítástechnika területén folyó intenzív amerikai–kínai versengés idén kevésbé verte fel a port, a hírekbe inkább a hagyományos szuperszámítógépek kerültek be. Kanadában azért született egy figyelemre méltó eredmény a Xanadu Quantum Technologies jóvoltából, akik egy nagyon specializált rendszerrel leelőzték a hagyományos számítógépeket.
A működő kvantumszámítógépek megjelenése a hagyományos titkosítás végét is jelentik, amire a különböző állami szerveknek is gőzerővel készülniük kell. Néha azonban még hagyományos gépek is rövid idő alatt feltörik azt a titkosítást, amelynek a kvantumszámítógépeken kellene kifognia.
Sokat elmond, hogy a terület egyik legfontosabb eseménye, hogy a kvantum-számítástechnika atyjai, akiket már örökös jelöltnek tekintettek, idén végre megkapták a fizikai Nobel-díjat, így már biztos, hogy csupán pár évtizedre vagyunk a kvantumszámítógépektől.
A magfúzióból származó végtelen és tiszta energia soha nem jött volna jobbkor, mint idén. A több millió fokos plazma megtartásával kapcsolatos technikai kihívások leküzdése évtizedek óta kis lépésekkel halad, és mindig csak pár évtizedre vagyunk a nagy áttöréstől.
A 2022-es év nyomasztó tendenciáit ellensúlyozza, hogy év végén
megremegett ez a délibáb,
amikor az amerikai Lawrence Livermore laboratórium inerciális reaktorában sikerült több energiát előállítani atommagok összeolvadásából, mint amennyi a folyamat előidézéséhez kellett. Ez komoly áttörés a terület és az emberiség jövője szempontjából. Attól igazán délibáb egy technológia, hogy örökké pár évtized távolságban van – ebben az esetben lényegében ez a pár évtized már tényleg elkezdődött.
A fizikában előfordul, hogy más magyarázat hiányában a világ működésének gépezetét egy kozmikus állandó vagy egy sötét jelenség billenti helyre. A sötét anyag például megakadályozza, hogy a galaxisok formátlan pacává folyjanak szét, magát a sötét anyagot azonban évtizedek és milliárdos kísérletek segítségével sem sikerült megfogni.
A sötét anyag címének egyik várományosa a falon és mindenen átlebegő szellemrészecske, vagyis neutrínó, amelyet egy idei jelentés szerint immár nemcsak detektálnak, hanem csillagászati megfigyelésre is használnak, ami
az év egyik legizgalmasabb tudományos eredménye.
A neutrínókkal kapcsolatban egy nagyon érdekes elméletet is közreadtak idén, amely megmagyarázná, hogy az ősrobbanás után miért maradt több anyag, mint antianyag.
A detektoros eredményekkel és az elméleti munkával együtt a makacs sötét anyag az egyik titkos esélyes rá, hogy a közeljövőben kikerüljön a délibáb-kategóriából.
Kicsit meta- (de nem a Zuckerberg-féle nagybetűs Meta) kategória a tudományos hamisításoké, ezek ugyanis egyenként is erőltetett délibábok, amelyek mind a szerzőjük előmenetelét szolgálják, rossz fényt vetve a tudományos közéletre és kritikailag néhol korlátolt természetére. Voltak már ezeknél súlyosabb esetek (például a Hendrik Schön-botrány a kétezres évek elején), de az idei tudományos kóklerkedések is eléggé megrázók voltak. Megbukott például Ranga Dias és csodálatos szobahőmérsékletű szupravezetője a laboratóriumi mérések hamisított adatain.
Végül, hogy ne mindig csak a fizikusokon és mérnökökön csattanjon az ostor, az orvostudomány területén is beakadt egy fájdalmas csalás, amelyben Sylvain Lesné lenyomozta az Alzheimer-kórt okozó nemlétező amiloidfehérjét, és ezzel a ma még gyógyíthatatlan neurológiai betegséggel foglalkozó közel egy évtizedes kutatómunka ment a levesbe.
(Borítókép: Az amerikai űrkutatási hivatal [NASA] új SLS óriásrakétája [barna], csúcsán az Orion kapszulával, miután kigördült a szerelőcsarnokból a floridai Cape Canaveralnál működő Kennedy Űrközpontban 2022. augusztus 16-án. Fotó: MTI / EPA / Cristobal Herrera Ulashkevich)