Index Vakbarát Hírportál

Rák elleni gyógyszereket tesztel gőzerővel a BioNTech

2023. január 8., vasárnap 06:01

A BioNTech megállapodást írt alá a brit kormánnyal, amelynek értelmében tízezer brit páciensen tesztelik a gyógyszervállalat rák elleni készítményeit.

német vállalat a személyre szabott terápiákat 2030-ig hajtja végre. A Bloombergnek egy, az ügyre rálátó forrás azt mondta, hogy

A BRIT KORMÁNNYAL FOLYTATOTT EGYÜTTMŰKÖDÉSBŐL 750 MILLIÓ DOLLÁRNYI (278 milliárd forintnyi) HASZNOT HAJTHAT A BIONTECH.

A brit páciensek idén szeptembertől kezdve kaphatják meg a BioNTech különféle kezeléseit, többek közt fertőző betegségek elleni vakcinákhoz, valamint az immunrendszert a rákos megbetegedésekkel szemben segítő gyógyszerekhez juthatnak hozzá. 

A kezelések egy részét a páciensek klinikai tesztek részeként kaphatják meg. A BioNTech közleménye szerint az együttműködés nagy segítséget jelent nekik, mivel így sokkal több páciensen tudják majd tesztelni a készítményeiket (eddig kevesebb, mint 1000 ember kapta meg a céget személyre szabott, rák elleni terápiáját) – írta a Bloomberg.

A vállalat egyik vetélytársa, a Moderna is jelentős erőforrásokat mozgósított az utóbbi időben a rák elleni küzdelemben, és nemrég kisebb áttörést is sikerült elérniük.

(Borítókép: Boris Roessler / picture alliance / Getty Images)

Rovatok