Nem lesz olcsóbb mostanában a tojás, ugyanis az új szűrő is abból készül.
Forradalmi vízszűrőt fejlesztettek a Princeton Egyetem munkatársai. Tojásfehérjéből készített aerogél eszközük nemcsak olcsón előállítható, de a só 98 százalékát és a mikroműanyagok 99 százalékát is eltávolítja a vízből.
Az ötlet egy kari ülésen született.
Ott ültem, a szendvicsemet bámultam, és arra gondoltam, hogy pontosan ilyen szerkezetre van szükségünk
– emlékszik vissza Craig Arnold professzor, a Princeton anyagtudományi laborját vezető dékánhelyettese.
Megkérte a hallgatókat, hogy különböző szendvicseket alkossanak, hogy megtalálják a megfelelő aerogélt. Eleinte semmi sem működött, végül egy összetevőre szűkítették a kutatást.
Összetett rendszerektől indultunk, és egyre csak egyszerűsítettünk és egyszerűsítettünk, amíg elértünk a dolog lényegéig. A tojásfehérje fehérjéi voltak a struktúrák, amelyeket kerestünk
– tette hozzá.
A tojásfehérje egy fehérjékből álló összetett rendszer, amelyet fagyasztva szárítottak, majd oxigénmentes környezetben 900 fokra hevítettek – az eredmény egy grafén rétegekből és szénszálakból álló szerkezet lett.
Sehmus Ozden posztdoktori hallgató elmondta, hogy az eljárás akkor is működött, ha a tojást előtte megsütötték vagy felverték. Ozden rámutatott, hogy ők bolti tojást használtak, de megfelelő ipari fehérjékkel is hasonló eredmény érhető el.
A szakemberek most azon dolgoznak, hogy a találmányt ipari mennyiségben is előállíthatóvá tegyék. A legolcsóbb vízszűrő jelenleg az aktív szén, de a fehérjeaerogél sokkal jobb hatásfokkal dolgozik. Ráadásul a sómentesítésben is sokkal hatékonyabb módon, egyszerű gravitációval működik, szemben az energiaigényes fordított ozmózissal.
Arnold szerint a víztisztítás egy korszakos nagy kihívás, de nem ez az anyag egyetlen potenciális alkalmazási területe, különleges képességei ugyanis energiatárolókban és szigetelőanyagként is felhasználhatók.