Index Vakbarát Hírportál

Leesett az állunk a Samsung új tévéjétől

2023. május 1., hétfő 18:42

NeoQLED és Quantum Mátrix technológia, 4K-felbontás, 120 hertzes képfrissítés, ultravékony kialakítás és kiemelkedő hangzás jellemzi a Samsung új, 2023-as NeoQLED tévéjét, melyet az elmúlt napokban a szerkesztőségünkben volt lehetőségünk kipróbálni. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy az egyik legszebb tévével volt dolgunk – de sikerült a Samsungnak olyan tévét alkotni, amely jobb választás lehet egy OLED-del szemben? Ennek jártunk utána!

Még április elején, exkluzív sajtótájékoztatón mutatta be hazánkban is új, 2023-as tévécsaládjait a dél-koreai Samsung, amely teljesen új OLED, QLED és NeoQLED készülékekből állt – ezek közül most utóbbi, teljesen nevén a 65QN85C járt nálunk, mely – ahogy azt a neve is jelzi – egy 65 hüvelykes szörnyeteg, melyre bátran lehet ezt a kifejezést használni.

A tévé egy teljesen hagyományos kartondobozban érkezik, forradalmi kicsomagolási élményre egyáltalán nem kell számítani. A készülék mellett a dobozban bújik meg a tévé meglehetősen masszív talpa, az összeszereléshez szükséges csavarok, egy HDMI-kábel, a távirányító – melyet egyszerűen imádtunk –, valamint természetesen a kötelező papírmunka, ami a használati utasításban és az összeszerelési útmutatóban merül ki.

Nem játékszer

1446,3 x 891,1 x 285,7 milliméteres méretének és 27,3 kilós súlyának köszönhetően a 65QN85C szinte biztosan a nappali egyik ékköve lesz, a méretekből adódóan azonban mindenképp szüksége lesz egy társra az összeszereléshez és a beüzemeléshez – már amennyiben még épségben szeretné a készüléket a helyén tudni. A 2023-as NeoQLED tévék mind NeoSlim kialakítással rendelkeznek, mely annyit jelent, hogy az új készülékek egy rendkívül vékony, letisztult dizájnnal rendelkeznek, szemből nézve szinte észrevehetetlenek a keretek.

A csatlakozókat nem meglepő módon a tévé hátulján találjuk, itt két USB-A, négy HDMI 2.1, illetve egy ethernet porttal, valamint RF-bemenettel, digitális hangkimenettel és CI-foglalattal találkozhatunk. Természetesen a tévé wifi 5-tel és Bluetooth 5.2-vel is rendelkezik, így kiegészítőinket vezeték nélkül is csatlakoztathatjuk hozzá.

Csak ámultunk és néztünk

Egy tévé vásárlása előtt persze nem feltétlenül a kialakítás és az elérhető csatlakozók szemügyre vétele lesz az első és legfontosabb dolog – hanem a kijelző megcsodálása, amely a Samsung új készülékének esetében egy igazi élmény. A 65 hüvelykes, 4K-felbontású, azaz 3840 x 2160 képpontos, 120 hertzes képfrissítésre képes, Quantum Mátrix technológiát használó panel több mint egymilliárd szín megjelenítésére képes, valamint végtelen betekintési szögekkel rendelkezik, így a szoba bármely pontjából is pillant rá, mindig tökéletes színek fognak visszaköszönni.

A fényerőre ugyancsak nem lehet panasz, ilyen tekintetben főleg HDR-tartalmak fogyasztása közben remekel a 65QN85C, melyet olyan gyönyörűen jelenít meg, hogy egy világosabb szobában akár azt is hihetnénk, hogy egy OLED-panellel van dolgunk. Mindezért a készülék belsejében ketyegő Neural Quantum Processzor 4K felel, amelynek köszönhetően egyébként számos más, mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatást is kínál a tévé.

Ilyen például az Auto HDR Remastering, mely képes SDR-tartalmakból HDR-t készíteni, a Real Depth Enhancer, mely a kontraszt javításán segít, vagy a Motion Xcelerator Turbo+, mely elsősorban a játékosok számára kedvez majd, a Samsung 2023-as NeoQLED tévéjében ugyanis minden megvan ahhoz, hogy a tökéletes társa legyen egy új generációs konzol, azaz egy Xbox Series X-nek vagy egy PlayStation 5-nek. Mint írtuk, nappal szinten lehetetlen megmondani, hogy egy QLED- vagy egy OLED-panellel állunk szemben,

egy teljesen sötét szobában azonban már észrevehető a blooming jelensége, amelyről az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben.

Ennek ellenére a Samsung megoldása talán a legjobb ilyen téren, mellyel eddig találkoztunk, így igazi negatívnak ez sem feltétlenül hozható fel. A 65QN85C hangszóróinak teljesítménye eléri a 60 wattot, mely meg is hallatszik, a tévé hangzása ugyanis meglepően jó, belátásunk szerint még a vájt fülűek sem akarnak majd egyből egy soundbarhoz vagy házimozirendszerhez szaladni – bár igaz, azokkal egy beépített hangszóró sem tudja felvenni a versenyt.

Kicsi, kényelmes és intuitív

A tévéhez már a Samsung új, okos távirányítója jár, amit most volt lehetőségünk először kipróbálni – az első benyomásunk pedig az volt, hogy sokkal jobb egy ilyen letisztult, minimalista kapcsolót a kézben tartani, mint egy hagyományos távirányítót. Ugyan elsőre ijesztő lehet, hogy a megszokott gombokkal nem találkozunk, a valóságban emiatt a legtöbb esetben nem kell kompromisszumokat kötnünk, azokat ugyanis egy hagyományos távirányító esetében sem sűrűn nyomkodtuk.

Érdekesség továbbá, hogy a vékony kialakítás miatt a dél-koreai gyártó az elemekkel szemben egy beépített akkumulátor mellett tette le a voksát,

melyet ideális esetben soha nem is kell töltenünk, a Smart Remote hátulján ugyanis egy napelemet találunk,

mely a nappaliba beszűrődő fény segítségével mindig feltöltve tartja a távirányító akkumulátorát. A 65QN85C-n a többi Samsung tévéhez hasonlóan egy Tizen-alapú felület fut, amely rendkívül reszponzív, a tesztidőszak alatt egyetlen akadozó animációval sem találkoztunk. Szintén pluszpont, hogy a menürendszerek felépítése logikus, könnyen meg lehet találni mindent – legyen szó a képmód (élénk, normál, sport, játék, filmmaker stb.) megváltoztatásáról, egy alkalmazás letöltéséről vagy a megjelenített kép részletekbe menő módosításáról.

Összegezve

Mint ahogyan azt korábban is írtuk, a Samsung 2023-as NeoQLED tévéire nem sok rossz mondható, egyedül a készülékek ára az, amely enyhén rossz szájízt hagyhat. A QN85C négy különböző, 55, 65, 75 és 85 hüvelykes méretben érhető el – nálunk a 65 hüvelykes modell járt. A legolcsóbb, 55 hüvelykes modellért 700 ezer forintot, a 65 hüvelykes darabért 880 ezer forintot, a 75 hüvelykesért 1,2 millió forintot, míg a legnagyobb, 85 hüvelykes modellért 1,7 millió ezer forintot kér el a dél-koreai gyártó.

Ebben az árkategóriában már bőven tudunk válogatni más gyártók készülékei között is, bőven találva olyan tévét, amely már OLED-panellel van szerelve, ami belátásunk szerint összességében még mindig a legjobb választás, ha a lehető legsokoldalúbb tévét szeretné az otthonában tudni.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok