Index Vakbarát Hírportál

A rádióhullámok tartományában világít a Föld

2023. május 9., kedd 21:39

Egy lehetséges idegen civilizáció szemszögéből nem könnyű, de nem is lehetetlen felfedezni minket: a hidegháború végével eltűnő nagy teljesítményű adók helyét mobiltornyok, civil radarok, wifiantennák és műholdas távközlési rendszerek veszik át.

Ha él idegen civilizáció valamelyik közelünkben elhelyezkedő csillag körül, kellőképpen fejlett eszközökkel már észlelhették a földi rádiójeleket – állapítják meg a Manchesteri Egyetem és a Mauritiusi Egyetem munkatársai az angol Királyi Csillagászati Társaság tudományos lapjának hasábjain. 

Az emberiség régóta rádiózik, de ez nem jelenti azt, hogy az eltelt idővel arányos távolságban észlelhetőek civilizációnk technikai jelei. Az első nyilvános rádióállomás adása alig több mint egy évszázada indult Hollandiában, de ezeket a korai adásokat elnyelte a légkör, és elmosta a Nap rádiófrekvenciás sugárzása. A hidegháború idején az ellenséges interkontinentális ballisztikus rakétákat figyelő radarrendszerek rendelkeztek olyan karakterisztikával és teljesítménnyel, ami a világegyetem távolabbi pontján is egyértelműen felismerhető. Jeleinkkel így egy 60 fényév sugarú gömbön belül érhettük el az idegeneket, amennyiben éldegélnek ilyenek ebben a körzetben. A hidegháború időközben véget ért, és a technikai fejlődés egy vevő szempontjából nem tűnne egyenes vonalnak.

Hallottam, hogy sok kolléga szerint a Földet az elmúlt években egyre inkább rádiócsend veszi körül – ezzel én mindig vitatkoztam

– magyarázza Mike Garrett professzor, a Manchesteri Egyetem asztrofizikai központjának igazgatója.

Igaz, hogy ma kevesebb a nagy teljesítményű televízió- és rádióadó, a mobil kommunikációs rendszerek elterjedésének hatása mindent meghatároz. Ezek a rendszerek egyébként kis teljesítményt képviselnek, de az eszközöknek az integrált spektruma jelentős.


A jelenlegi becslések szerint az évtized végére százezer műhold fog keringeni a Föld körül. A Föld már most is fénylő anomália a rádióspektrumban – ha ez a trend folytatódik, felismerhetővé válunk a megfelelő technikával rendelkező idegeneknek.

A szakemberek civilek részvételével gyűjtöttek tudományos információkat, amelyek alapján modellezték, hogy mit láthat a bolygónkból egy idegen megfigyelő. A szimulációkban például látható, hogy milyen jelentős rádiójele van Afrikának, ahol a vonalas telefonok korszakát átugorva ezekben az években kiterjedt mobilhálózatok épülnek.

A tanulságos képet a kutatók tovább bővítenék az elektromágneses szennyezés teljes spektrumának mérésével, a mobiltornyok, de a wifik, a mobilok, a katonai és privát radarok, a digitális műsorszórás és a távközlési műholdrendszerek sugárzásának összegzésével.

Napról napra egyre többet tudunk az exobolygókról a Kepler, a TSS vagy a James Webb űrteleszkóp segítségével. Úgy vélem, minden esély megvan rá, hogy van egy fejlett idegen civilizáció, ami képes lehet észlelni a Föld bolygóról származó, ember okozta rádiószennyezést

– mutatott rá Dr. Nalini Heeralall-Issur, a Mauritiusi Egyetem adjunktusa.

(Science Focus, The University of Manchester)

Rovatok