A műanyag hulladék mosása és darálása közben orbitális mennyiségű mikroműanyag kerül a levegőbe és a vízbe, súlyosabb problémát okozva, mint amit megoldani szándékozik. Szűrőkkel és más technikai megoldásokkal sem lehet gazdaságossá vagy fenntarthatóvá tenni a műanyagokat.
A műanyagok nem bomlanak le, és korunk egyik legnagyobb környezeti fenyegetését jelentik. A politika és ipar határán folyamatosan vannak kezdeményezések a műanyagok újrahasznosítására, de a legutóbbi elemzések megállapításai szerint ezek megállnak a közvélemény számára hihető és a lobbi számára elfogadható közös nevezőn. Ennek eredménye, hogy a globális plasztikkibocsátás mindössze 9 százaléka kerül újrahasznosításra.
A kép elég árnyas, de tovább árnyalja azt egy friss kutatás, amely szerint az újrahasznosításban sincs túl sok köszönet. A veszélyes anyagok kezelésével foglalkozó Journal of Hazardous Materials Advances szaklapban közölt dolgozat egy Egyesült Királyságban működő üzem működését elemezte.
A meg nem nevezett gyárban átválogatják, ledarálják, és pelletekké olvasztják a műanyagot – a folyamat során kutatók megállapításai szerint jelentős mennyiségű 5 milliméternél kisebb műanyag darab, vagyis mikroműanyag került a levegőbe és a vízbe.
Kicsit önellentmondás az egész, hogy azért foglalkozunk a műanyag újrahasznosításával, hogy megvédjük a környezetet, de közben egy másik, potenciálisan még súlyosabb problémát okozunk
– mutatott rá a Strathclyde Egyetem kutatást vezető munkatársa, Erina Brown.
A szennyezés egyik fő oka az volt, hogy a műanyag hulladékot többször is átmosták. Az így keletkezett szennyvíz így köbméterenként 75 milliárd darab mikroműanyagot tartalmazott. Mindez eddig a szomszédos város szennyvizével együtt a természetbe került, a gyárban azonban a kutatással párhuzamosan szereltek fel egy vízszűrő rendszert, ami kiváló lehetőséget nyújtott a szűrők hatékonyságának ellenőrzésére a folyamat négy különböző pontján.
A mérések megállapították, hogy a szűrő jelentős javulást hozott. A kutatók becslése szerint a gyár korábban 3000 tonna mikroműanyagot bocsátott ki évente, az új szűrők megfelezték ezt a szennyezést.
Erről azonban tudni érdemes, hogy az új szennyvízszűrő rendszer különösen 40 mikron és annál nagyobb részecskék kiszűrésében volt hatékony. Számukat tekintve a 10 mikron alatti műanyag darabok tették ki a szennyezés 95 százalékát, 85 százalékát pedig az 5 mikronnál kisebb részecskék képezték.
A szakemberek saját munkájukkal kapcsolatos kritikus információként kiemelték, hogy 1,6 mikronos (1600 nanométeres) méretig tudták a mikroműanyagok mennyiségét elemezni, de ennél kisebb léptékű nanoműanyagok is léteznek, amik egyes sejtekbe képesek bejutni.
A potenciális megoldásokat elemezve arra jutottak, hogy ha az újrahasznosító üzem nem a természetbe juttatja a szennyvizet, hanem saját víztisztítóval rendelkezik, előfordulhat, hogy a mikroműanyagok a talajvízbe kerülnek, és így növények öntözésére használt vízbe vagy ivóvízbe juthatnak.
A kutatás megállapította továbbá, hogy az üzem levegőjében is jelentős mennyiségű mikroműanyag volt, ami az ott dolgozók egészségére jelentett veszélyt.
Független vélemények aggasztónak találták, hogy kutatók egy viszonylag új és csúcstechnológiát képviselő üzemet vizsgáltak, az ágazatra jellemző tényleges környezetkárosító hatást így valószínűleg még alá is becsülték.
A műanyagok túlnyomó része nem olyan anyagú vagy konstrukciójú, hogy újrahasznosíthassák, ami mégis, az sem hasznosítható újra a végtelenségig. Nyílt titok, hogy a hulladék túlnyomó része a harmadik világban köt ki, ahol gödrökbe dobálják és elégetik.
A tudósok és környezetvédők szerint az egyetlen megoldás a műanyagok előállításának és felhasználásának csökkentése. Ahogy a kutatás egyik szerzője, a Birminghami Egyetem munkatársa, Deonie Allen fogalmazott:
Nem tűnik úgy, hogy műszaki megoldásokkal ki tudunk mászni ebből a problémából.