Index Vakbarát Hírportál

Növeli a fogyás a halálozás kockázatát az időseknél

2023. május 13., szombat 16:03

Bármennyire is örülnek az emberek annak, ha sikerül lefogyniuk, ez nem mindig egészséges. Egy új tanulmány szerint az idősebb felnőttek fogyása összefügghet a korai halálozással.

A súlygyarapodás ezzel szemben nem hozható összefüggésbe a halálozással − derül ki a JAMA Network Open című szaklapban hétfőn közzétett tanulmányból.

Az egészségügyi szakemberek köztudottan aggódnak, ha az egészségi állapotuk miatt szenvedő idősek fogynak, de a kutatók nem teljesen értették a súlyváltozás hatását az egészséges idős felnőttekre − mondta a tanulmány vezető szerzője, Monira Hussain, a melbourne-i Monash Egyetem vezető klinikai epidemiológusa.

A tanulmányban közel 17 ezer, legalább 70 éves ausztráliai felnőttet és több mint 2000, legalább 65 éves amerikai felnőttet vizsgáltak. A tanulmány szerint mindenkit, aki részt vett a vizsgálatban, 2010 és 2014 között az éves szűrővizsgálatra küldtek − írta meg a CNN

Tanulmányunk azt találta, hogy már 5 százalékos súlycsökkenés is növeli a halálozási kockázatot, különösen az idősebb férfiak esetében

− mondta Hussain.

A súlygyarapodás az egészséges időseknél viszont nem mutatott összefüggést a halálozással − tette hozzá.

Az összefüggést a kiindulási súlyok között találták, ami azt jelenti, hogy az orvosilag elhízottnak minősített embereknél is megnőtt a kockázat, ha fogytak, mondta Perri Halperin, a Mount Sinai Egészségügyi Rendszer klinikai táplálkozási igazgatója. 

Egyéb egészségügyi problémák

Hussain elmondása szerint a vizsgálatból kizárták azokat az embereket, akiknek szív- és érrendszeri betegségük, demenciájuk, fizikai fogyatékosságuk vagy krónikus betegségük volt.

Kizárták azokat is, akik nemrégiben kerültek kórházba, ami azért fontos, mert a kórházi kezelést gyakran követi akut állapotok miatti súlyvesztés. A tanulmány azonban abban nem tudott különbséget tenni, hogy az érintettek szándékosan vagy akaratlanul fogytak-e.

Nem tettünk fel kérdéseket az aktivitási szint és a táplálkozás minőségének változásáról a kiindulási és a későbbi vizsgálatok között, így nincs információnk arról, hogy ezek a tényezők hogyan befolyásolhatták az eredményeket

− mondta Haperin.

Miért jelenthet kockázatot a fogyás?

A fogyás azért lehet kockázati tényező a halálozás szempontjából, mert jelezheti a háttérben meghúzódó problémákat. Olyan állapotok figyelmeztető jele lehet, mint a rák és a demencia, és „gyakran a gyulladás és a hormonális változások miatt csökkent étvágyhoz kapcsolódik” − mondta Hussain.

Halperin szerint a háttérben meghúzódó krónikus betegségek is kiválthatják az idősebb felnőttek fogyását, mivel befolyásolják az étvágyat, az anyagcserét és az étkezési szokásokat. A mozgászavarok és a gyógyszerek mellékhatásai szintén befolyásolhatják a testsúlyt.

Halperin szerint a súlyváltozás életmóddal kapcsolatos aggályokat is jelezhet.

Az idősebb felnőttek fogyásához nagyban hozzájárul a társadalmi elszigeteltség. További problémák közé tartoznak az anyagi korlátok, valamint a fájdalom

− tette hozzá.

Halperin szerint az ehhez hasonló vizsgálatoknál fontos megjegyezni, hogy a korreláció nem ok-okozati összefüggés. A testsúlycsökkenés összefüggésbe hozható a halálozással, ami azt jelenti, hogy korrelál − de ez nem jelenti azt, hogy a testsúlycsökkenés okozta az illető halálát.

„Azt is fontos elmondani, hogy az ellenkezőjét nem lehet extrapolálni, és nem is ajánlott − vagyis a súlygyarapodás nem feltétlenül csökkenti a halálozási kockázatot” − mondta el a lapnak. „Mint mindig, a testsúlyváltozását mindig beszélje meg orvosával vagy más egészségügyi szakemberrel.”

A tanulság az, hogy az idősebb felnőttek kísérjék figyelemmel súlyuk változását.

Rovatok