Index Vakbarát Hírportál

Egy kriptovalutás milliárdos lecsapna a NASA pénzére, és ez Elon Musknak is tetszik

2023. május 14., vasárnap 06:20

Egy kriptovalutás milliárdos a SpaceX-szel szövetkezve beelőzné az üzleti magánűrállomás-fejlesztőket. Elon Musk biztosítaná mindehhez a hátteret.

A tervek szerint 2025 augusztusában állhat föld körüli pályára a történelem első magáncég által üzemeltetett űrállomása, az első négyfős legénység (sőt az azt követő második legénység) helyei már most megvásárolhatók – közölte szerdán az űrállomást fejlesztő kaliforniai vállalat, a Vast. Az állomás első eleme, a Haven–1 egy SpaceX Falcon 9 rakéta fedélzetén utazik az űrbe, ezt később további modulok követik.

Szuperagresszív az ütemtervünk, de a célhoz vezető útvonalterv világos

– mondta a Vast alapító tulajdonosa Jed McCaleb.

A privát űrállomás komolyságának egyik biztosítéka maga McCaleb, aki kivételesen mély zsebbel rendelkezik a program finanszírozásához. A szoftverfejlesztő a 2010-ben indult első nagy bitcointőzsde, a tokiói Mt. Gox alapítója volt. A Mt. Gox közel egy évtizede csődbe ment, miután hackerek kirabolták. McCalebet nem tántorították el a történtek, maradt a kriptofánál és a Stellar és a Ripple kriptovalutás vállalkozások alapítójaként és technikai vezetőjeként folytatta. 2,4 milliárd dolláros becsült vagyonával igazi kriptovalutás aranyifjúként csatlakozik a milliárdosok űrversenyéhez. Vagyonából mintegy 300 millió dollárt gurított a Vast Space munkájába.

Kitört az űrláz

A vállalkozásnak csak egy eleme az űrállomás, a SpaceX partnereként komoly szerepet vállal a megvalósításban. Elon Musk űrcége képezi ki az űrutasokat, ők biztosítják az űrruhát és a járművet is. 

A 3,8 méter átmérőjű Haven–1 500 kilométer magasságban kering majd, a Nemzetközi Űrállomáshoz hasonló inklinációjú pályán. Az utasok érkezése előtt pár hétig tesztelik a rendszereit. A biztonság kedvéért a modulhoz kapcsolódó Dragon űrhajó folyamatosan indulásra készen várakozik majd, és létfenntartó rendszereivel bekapcsolódik az űrállomás üzemeltetésébe. A Vast egyébként is a Dragon létfenntartó rendszereire alapozva igyekszik gyorsítani az űrállomás fejlesztését.

Az alacsony föld körüli pályán a jövő az üzleti célú rakétáké, üzleti űrhajóval és űrhajósokkal egy üzleti űrállomáson, a Vasttal e jövő felé teszünk egy lépést

– mondta Tom Ochinero a SpaceX üzletfejlesztési igazgatója.

A szóban forgó üzlet fő célközönségét az űrügynökségek képezik, például a NASA, amely a Nemzetközi Űrállomás 2030-ra tervezett nyugdíjazását követően kommersz űrállomásokon folytatná föld körüli tevékenységét. Ennek elősegítése érdekében pályázatot is indítottak, amelynek keretében a Jeff Bezos-féle Blue Origin, a Nanoracks és a Northrop Grumman fejleszt űrállomásokat. Az Axios Space emellett külön szerződéssel épít modult a Nemzetközi Űrállomáshoz, ami a 2030-as befejezéskor leválik, és az űrben marad.

Az említett cégek mind bizonytalan stádiumban vannak technikai fejlesztés és pénzügyi stabilitás terén, 

aki ügyes, még befurakodhat

az űrállomások piacára, és kaphat pénzt az amerikai államtól.

A Vast 2040-ig tartó programjában egy száz méteres forgó mesterséges gravitációs modullal felszerelt űrállomás szerepel. A cég 2028-ban küldené fel a NASA igényeinek megfelelő, hét méter átmérőjű modult egy SpaceX Starship fedélzetén. A Nemzetközi Űrállomás moduljai 4,2 méteres átmérőjűek – a Haven–1 kifejezetten az elsőség kedvéért lesz kisebb. Az űrügynökségeket bevonzó egyik fő versenyelőnyük a mesterséges gravitáció lesz, már a Haven1-en is ezen fognak dolgozni, és megpróbálnak a holdinak megfelelő nehézkedést elérni. 

Ezzel McCabe és csapata kicsit túl is nyújtózott azon, amit technikailag érdemes megvalósítani. A centrifugális erőn alapuló mesterséges gravitáció működő dolog, a jelenleg használatos űreszközökben nem véletlenül nem próbálkoznak ezzel: csak nagyobb léptékű szerkezetekben lehet előállítani úgy, hogy az ember számára is tolerálható legyen.

(Ars Technica, Space.com)

Rovatok