Index Vakbarát Hírportál

Lezuhant Észak-Korea felderítő műholdja

2023. május 31., szerda 07:42

Nem sokkal a fellövés után a Sárga-tengerbe zuhant szerdán egy észak-koreai katonai felderítő műhold. A művelet sikertelenségének okát még vizsgálják.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség tájékoztatása szerint a műhold a Koreai-félsziget nyugati partjainál zuhant le, miután a hibás indítást követően az egyik hajtómű veszített sebességéből.

A kudarc okát jelenleg is vizsgálják – tette hozzá a hírügynökség. Hozzátették, hogy Phenjan a lehető leghamarabb újabb fellövést kísérel meg.

A műhold fellövését követően Dél-Koreában több helyen riasztották az embereket, hogy húzódjanak fedezékbe.

Hamarosan kilövésre kész Kim Dzsongun első kémműholdja

Észak-Korea hétfőn erősítette meg, hogy befejezte az első katonai kémműhold fejlesztését, és Kim Dzsongun jóváhagyta a kilövés végső előkészületeit. A kilövést május 31-e és június 11-e között tervezi. A bejelentés ellen Japán és Dél-Korea mellett az Egyesült Államok is élesen tiltakozott. Adam Hodge, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője leszögezte: a fellövés közvetlenül kapcsolódik a kommunista ország ballisztikus rakétaprogramjához.

„A diplomácia ajtajai nem zárultak be, de Phenjannak sürgősen fel kell hagynia a provokációkkal” – fogalmazott a szóvivő, majd hozzátette, hogy Washington minden lehetséges módon kiáll Dél-Korea és Japán biztonsága mellett.

Rovatok