Héjuk növekedése során élő feketedobozként rögzíthették a megtalált maradványok útját a rajtuk élő tengeri puhatestűek.
A Malaysia Airlines MH370-es, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járatának 2014. március 8-án 38 perccel indulása után veszett nyoma. A fedélzetén utazó 227 utas és 12 fős legénység minden bizonnyal életét vesztette. A katonai radarok információja szerint eltűnése előtt letért pályájáról, és valahol az Andamán-tenger és az Indiai-óceán között zuhanhatott le. A 112 ezer négyzetkilométeres területen végzett több mint 150 millió dolláros kutatás eredménytelen volt, így az MH370-es a modern repüléstörténet egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye.
A közel tíz éve eltűnt repülőgép aktáját amerikai biológusok munkája nyomán nyithatják újra. A Dél-floridai Egyetem munkatársának, Gregory Herbertnek az a fotó ütött szöget a fejébe, amin a maláj gép szárnyáról származó partra mosott csűrőlap volt látható. A sorozatszám alapján beazonosított leszakadt alkatrészt tengeri kagylók borították.
Herbert a tengeri puhatestűek szakértője, és bármilyen unalmasnak tűnjön a téma, komoly tudományos eredményekre vezetett. 2010-ben például a megmaradt héjak alapján bizonyította, hogy az angolok által alapított első amerikai települést, Jamestownt 400 évvel ezelőtt szárazság sújtotta.
Korábban azzal próbálkoztak, hogy a partra mosott maradványok útvonalát a tengeri áramlatok alapján rekonstruálják. Ennek a módszernek a bizonytalansága azonban hatványozottan nő a távolság növekedésével.
Az eltűnt repülőgép egy olyan folyosón haladt, amin több ezer kilométeren jelentősen változik az óceán hőmérséklete – ez pedig nyomot hagyhatott a kagylók héján.
Joseph Poupin francia biológus a csűrőlapon talált kagylókat vizsgálva megállapította, hogy azok 15-16 hónaposak, és mivel a roncs közeléből származhatnak, jó eséllyel azonosak azokkal, amik azóta a roncsot benépesítették.
A kagylók segítségével végzett kutatás lehetőségét Herbert kollégája, Nasser Al-Qattan összegezte tudományos dolgozatban. Ebben nemcsak a vízhőmérséklet, de az izotópos vizsgálat alapján végzett biológiai helymeghatározás lehetőségét is körüljárta. Laboratóriumi körülmények között uszadékfán tartottak kagylókat, és a hőmérsékletet lassan emelve, fluoreszkáló anyag adagolásával mérték a héjuk növekedését. Az így kidolgozott módszerrel a csűrőlapról származó kagylók héjából következtettek a sodródó maradvány lehetséges útvonalára.
A kutatók kiemelték, hogy csak egy elméleti lehetőséget demonstráltak, és a gép darabjának útját csak részben rekonstruálták. Ahhoz, hogy értelme legyen a kutatás újraindításának, meg kell keresni az alkatrészre tapadó legnagyobb és legöregebb kagylókat, de erre a kutatók eddig még nem kaptak lehetőséget.