A kereskedelmi űrhajózásban jelenleg még szokatlan jelenség a felszínre visszatérő rakomány.
Az amerikai légierő és a Szövetségi Repülési Hatóság (FAA) megtagadta a leszállási engedélyt a Varda Space űrvállalat gyógyszerfejlesztő űrlaboratóriumától. A fedélzetén a HIV-vírus-fertőzés gyógyítására használt gyógyszerrel, a Ritonavirrel kristálynövesztési kísérleteket végző kereskedelmi űreszköz szeptember elején landolt volna a Salt Lake City közelében található UTTR gyakorlótéren, az „általános biztonsági, kockázati és hatásvizsgálat” után azonban úgy tűnik, hogy egyelőre az űrben kényszerül vesztegelni.
A cég gyakorlatilag eltévedt az űrbürokrácia útvesztőjében: mint kiderült, a fellövés előtt kellett volna gondoskodnia a leszállási engedélyről. A gond az, hogy a hatóságnak így nincs betekintése abba, hogy mit enged az Egyesült Államok területére. A leszállásra kiszemelt 1300 négyzetkilométeres terület egyébként azonos azzal, amelyen a napokban a NASA kisbolygókutató küldetése, az Osiris-REx landol a Bennu kisbolygóról hozott mintával.
A 2020-ban alapított Varda fő terméke a Winnebago nevű, egy méter átmérőjű, 120 kilogrammos minilaboratórium. A hordozórakétát egy másik űrcég, a Rocket Lab biztosította. A Winnebago mozgatását az űrben a Photon hordozórakéta végzi. Csak a visszatérés során válnak szét, a rakéta ekkor elég a légkörben, míg a minilabor először hőpajzsa védelmében, végül ejtőernyőn ereszkedik a felszínre. A Winnebago tehát újrahasznosítható, és jelenleg további három küldetésre készülnek vele a következő években.
A Varda alapítója, Delian Asparouhov úgy árnyalta stratégiájukat, hogy az ő szemszögükből a SpaceX és a Boeing űrhajói milliós limuzinokhoz hasonlók, míg az ő eszközük egy 1986-os Toyota Corolla, amit egy kis átnézés és javítás után visszaküldenek az űrbe.
A magánűripar legtöbbször a műholdas konstellációkkal és űrturizmussal kapcsolatban kap nyilvánosságot. Kevésbé ismertek, de nem kevésbé jelentősek a kutatás-fejlesztési célú tevékenységek, amelyet a Varda is végez. A súlytalanság olyan környezet, aminek különös előnyei lehetnek anyagok előállításában, és ez jelentős dolog olyan területeken, mint a gyógyszerfejlesztés, félvezetők vagy száloptika gyártásának technológiája.
A dolog természete, hogy az eredménynek vissza kell térnie a felszínre, vagyis itt nem az ügymenet része, hogy a légkörben elég a technika.
Ez a hatóságok számára is új helyzet.
Az FAA az év első felében 82 kereskedelmi űrrepülést engedélyezett, annyit, mint tavaly egész évben. Visszatérési engedély kérésére és kiadására azonban csak két alkalommal került sor.
A Varda Space lényegében az első fecske ezen a területen, amelynek rendszeresen szüksége lesz leszállóhelyre. Az amerikai légierő szóvivője a TechCrunchnak azt mondta, hogy a történet egyrészt a precedens a vállalkozások és hivatalok, továbbá a hivatalok egymás közötti koordinációjában, másrészt a cél, hogy az UTTR területe rendezett, biztonságos, és az érdekelt felek számára elérhető kereskedelmi leszállóhellyé váljon.
A Varda Space űrlaborja június elején érte el 500 kilométer magasságban húzódó pályáját, és a hónap végén végzett a küldetésével. Közlésük szerint a Winnebago egy évet is eltölthet a Föld körül, addig lesz esély rendezni a visszatérés kérdését, és utat törni az űriparban.