Az elmúlt napokban két magyar kutató kapott Nobel-díjat. Karikó Katalin az mRNS-oltóanyagok kifejlesztéséért, míg Krausz Ferenc az attoszekundumos fényimpulzusok kutatásáért érdemelte ki a legrangosabb tudományos díjat. Mindkét szakember pályafutása erősen kötődik a Szegedi Tudományegyetemhez. Az Indexnek Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az ELI-ALPS ügyvezetője elemezte az elért eredményeket.
Szeged határában működik napjaink egyik legmodernebb kutatóintézete, az ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpont, amelynek – Szabó Gábor szavaival élve – az egyik fő küldetése az itt kutató szakemberek, köztük Krausz Ferenc munkásságának továbbvitele.
A kutatóközpont neve, az ELI-ALPS az Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Pulse rövidítése, de az ALPS kifejezés egész biztosan Garchingban, Krausz irodájában született. Öten-hatan voltunk ott, éppen ötleteltünk, amikor feljött ez az egyértelműen az Alpokra utaló kifejezés
– tudjuk meg Szabó Gábortól, miért ez a kutatóközpont neve.
Krausz Ferenc két kutatótársával, Pierre Agostinival és Anne L’Huillierrel együtt kapta meg a Nobel-díjat. Anne L’Huillier évekig tagja volt a Nemzetközi Tanácsadó Testületnek az ELI-ben, évente jellemzően kétszer is Magyarországon tartózkodott, de azóta is együttműködnek vele, közös publikációkat jegyeznek.
Szabó Gábor ezzel arra utal, hogy a tudományos és emberi kapcsolat ma is élő és folyamatos. De ami szerinte még ennél is fontosabb,
az a Nobel-díj. Ami fontos jelzés.
Abból a szempontból is, hogy Szegedről is sokan dolgoztak Krausznál. Van olyan kutató, aki nála doktorált, a tudományos igazgatójuk, Varjú Katalin pedig éveket töltött Anne L’Huilliernél. Az ő munkásságuk nagyon szorosan összekapcsolódott az ELI-vel.
Az ELI-ALPS és az SZTE szoros összefonódását, eltéphetetlen pedig kapcsolatát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy Varjú Katalin még a svédországi Lundban dolgozott, miközben a Szegedi Tudományegyetem oktatója volt.
Annak ellenére, hogy a technikának köszönhetően már eddig is születtek jelentős eredmények, valójában minden most „vált felnőtté” – többek között azért, mert a szegedi ELI-ben olyan eszközök állnak rendelkezésre, amelyekhez már felhasználók széles köre hozzá tud férni.
A technika elterjedését eddig korlátozta, hogy e terület úttörői egy-egy kutatóhelyen, mondjuk Garchingban vagy Lundban megépítették a rendszerüket, és az adott a rendszerekkel lehetett dolgozni, de ezekkel nem tudtak széles körből érkező felhasználókat kiszolgálni. Szabó Gábor szerint az ELI-ALPS pont arról szól, hogy ezek a technikák itt, Szegeden bárki számára elérhetővé váltak:
Az attoszekundumos forrásokból a világon nálunk van a legtöbb egy helyen, azt hiszem, öt. Mi egy user facility, azaz felhasználói létesítmény vagyunk. Arra vagyunk felkészülve, hogy az ideérkező felhasználóknak segítséget nyújtsunk. Szerintem itt a legfontosabb terület az élő tudomány lesz, de ezen a területen eddig nem tudtak széles körben dolgozni a kutatók, mert nem volt olyan, aki a kezükbe adná az eszközt. Éppen ezért vagyunk mi; ez az ELI egyik küldetése.
Mivel nemcsak Krausz Ferencnek van szegedi érdekeltsége, hiszen Karikó Katalin az SZTE egyik professzora, felmerülhet a kérdés, mennyire nő meg az egyetem tekintélye, illetve nem tart-e az intézmény attól, hogy az itt dolgozó tehetséges kutatókat beszippantják a külföldi kutatóintézetek.
Szabó Gábor szerint szó sincs erről, sőt épp az ellenkezőjét figyelték meg;
„Szeged és az ELI vonzza a nemzetközi tudományos élet résztvevőit,
mivel olyan tudományterületen létesült és olyan eszközökkel kutat, amelyekre sehol máshol nincs példa: nemhogy Magyarországon, de a világon sem. Nekünk valami olyasmi van a kezünkben, és valami olyat csinálunk, ami miatt joggal várjuk, hogy mindenhonnan érkezzenek hozzánk kutatócsoportok”.
Az ELI nemzetközi kutatói nem költöznek Magyarországra, csupán egy-egy projekt erejéig, pályázatok alapján jönnek ide, miután a beadott javaslatot kellően magas tudományos színvonalúnak bírálta el a nemzetközi zsűri. Más kérdés azonban, hogy a fiatal, pályakezdő kutatók megszólításában segítségre szorulnak. Nehezen értetik meg a magyar fiatalokkal, hogy itthon is van egy ilyen világszínvonalú intézmény és lehetőség, ahova el lehet menni dolgozni, vagy akár az SZTE-t választani, ahol kifejezetten lézerfizika-fókuszú képzések is indulnak.
Krausz Ferenc németországi, illetve Karikó Katalin amerikai munkássága is felveti a kérdést, vajon mennyire magyar és mennyire külföldi eredmény, amit most elértek, vagyis
magyar érdem-e a két Nobel-díj.
A szakemberrel így arról is szót ejtünk, megakadályozható-e, hogy a magyar kutatók kivándoroljanak külföldre, és ott érjenek el ilyen kaliberű eredményeket. Szabó Gábor válaszában saját tudományos pályafutására is utal, amikor ezt mondja:
A kísérletes természettudományokban természetesen vannak olyan dolgok, amelyeknél egyszerűen nincsenek megfelelő eszközök Magyarországon, így bizonyos szintű külföldi tapasztalatszerzés mindenképpen szükséges. Nem az a kérdés, hogy miért mennek el a fiatalok Magyarországról, hanem az, visszajönnek-e. Ha adott esetben valaki fiatal korában úgy megy el, hogy azért itthon megvannak a gyökerei, akkor tulajdonképpen a kettőt kombinálni tudja.
A nemzetközi kapcsolódás a kísérleti természettudományokban elengedhetetlen. Kérdés, hogy ez kiépíthető-e úgy, hogy itthon is van egy szilárd pillére. Szabó Gábor szerint a lényeg az egyensúly megtalálása. Remek példa erre, hogy az SZTE-n jelenleg is dolgozik egy fiatal kémikus, aki remek nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, és akinek a munkacsoportjában már több olyan külföldi kutató van, akik kimondottan azért érkeztek Szegedre, hogy vele dolgozzanak.
(Borítókép: Szabó Gábor 2021. december 18-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)