Index Vakbarát Hírportál

A techcégek szerint az EU javaslata egyenlő az internetadó bevezetésével

2023. október 12., csütörtök 15:14

Az Európai Unió a versenyképesség megőrzése érdekében szeretné minél gyorsabban bevezetni az 5G-t a tagállamokban. Ez viszont sokba kerül, ezért a brüsszeli diplomaták felvetették, hogy a kiépítési költségekbe bevonják a nagyobb technológiai cégeket is – akik nem örültek ennek a fejleménynek.

A „Big Tech” néven emlegetett óriásvállalatok, köztük a Google, a Meta, az Amazon, a Microsoft és a Netflix egyelőre csak az előnyeit élvezi a technológia terjedésének, a kiépítési költségeket eddig mások állták.

Ez ellen emelte fel a hangját a Deutsche Telekom, az Orange, a Telefonica, és a Telecom Italia – szerintük igenis be kellene vonni a költségekbe az említett cégeket.

A nevezettek viszont úgy reagáltak, hogy ez szerintük valójában nem más, mint az „internetadó”, csak más néven. Egyes források szerint a Bizottság óvatosan áll a kérdéshez, és egyelőre nem forszírozza, hogy átvigye a kezdeményezést a techvállalatokon.

Az elvileg 200 milliárd eurós beruházási résről szó eshet a Bizottság október 18-án bemutatásra kerülő munkaprogramjában is, írja a TechWorld.

Rovatok