Elégő fémötvözetek füstje lebeg a magaslégkörben. Egyelőre nem értjük a következményeit, de olyan már volt, hogy rájöttünk, baj lesz, ha halogénezett szénhidrogénekkel megsemmisítjük az ózonréteget.
Több mint 11 millió kilométert tettek meg a magaslégkörben a kutató repülőgépek, amelyek fedélzeti műszereivel a Purdue Egyetem munkatársai végeztek méréseket. Az amerikai tudományos akadémia lapjában megjelent cikkük szerint tévedés azt gondolni, hogy a légkörnek ezt a részét nem vagy alig érintette az emberi tevékenység.
A Purdue bolygótudományi karának professzora, Daniel Cziczo és csapata több évtizedes kutatás alapján megállapította, hogy a légkörnek ezen a részén jelentős mennyiségű, aeroszollá porlasztott fémötvözet kering. Ez mind az űrkorszak eredménye, az anyag ugyanis rakétaindításokból és az űrből visszazuhanó, illetve elégő eszközökből, űrhajókból, műholdakból származik.
A légkörnek ez a régiója nagyon ritka, és kozmikus port is tartalmaz. A porban található elemek aránya azonban erősen az űreszközökben használt fémötvözetek elemei felé lejt. A mérés sokkal több lítiumot, alumíniumot, rezet és ólmot mutatott ki, mint amennyi normális esetben a kozmikus porban előfordul. Az ózonréteg megvédésében fontos szerepet játszó porszemekre tapadó nagyobb kénsavcseppek mintegy 10 százaléka alumíniumhoz és más, űrhajókban használt fémekhez kapcsolódott.
A sztratoszférát a felszínhez képest nyugodt és háborítatlan környezetnek gondoljuk, repülőgép is ritkán jár erre. A méréseket Alaszka felett a NASA támogatásával veterán WB–57-es gépek végezték, amelyeket a hidegháború alatt kísérleti atomrobbantások felderítésére használtak. Az Egyesült Államok felett pedig az egykori U2 kémrepülők ER–2 nevű utódjával mértek 19 kilométeres magasságban. A műszereket a gépek orrkúpjaira szerelték, ez garantálta, hogy érintetlen levegőt mérnek.
A sztratoszféra tehát nem unalmas hely, már a 80-as években komoly civilizációs ügy volt, hogy a gátlástalanul használt hajlakkok CFC-hajtógázai elpusztítják az itt található ózonréteget, ami nélkül nem lehet élet a bolygón. De történik itt más is.
A hullócsillagok áthaladnak az atmoszférán. Egy meteor gyakran elég a légkörben, és nem éri el a felszínt. Az anyaga ionok formájában a légkörben marad. Ez egy forró gáz, ami kihűlve lecsapódik. A molekulái egymáshoz tapadnak, és kialakul, amit meteoritfüstnek nevezünk. A tudósok észrevették, hogy ezeknek a meteorrészecskéknek kezd megváltozni a kémiai összetétele. Ezért kérdeztük, hogy mi változott. Nem a meteoritok összetétele változott, hanem az űreszközök száma
– magyarázta Cziczo.
Ahogy az óceánon közlekedő hajók is látható nyomvonalat hagynak, amerre járnak, a becsapódó műholdak is fémes füstcsíkot húznak, és ennek következményeit ma még nem teljesen értjük. A Falconok, Ariane-ok és Szojuzok által szállított több száz tonna fém mennyisége az utóbbi években felzárkózott az űrből folyamatosan hulló anyaghoz.
A légkör változásának tanulmányozása nehéz, megértése bonyolult. Amit a kutatásunk mutat, hogy az emberi űrrepülésnek jelentős hatása lehet a bolygóra, és lehet, hogy jelentősebb, mint amit eddig képzeltünk. A bolygónk megértése az egyik legfontosabb kutatási prioritás
– mutatott rá Cziczo.