Ők a legextrémebb környezethez alkalmazkodott emlősök. Most már tudjuk, hogy nem potyautasként vagy átutazóban kerültek oda.
13 mumifikálódott egeret találtak régészek az Andokban, 6000 méter magasságban. Bár a hőmérsékletét tekintve az Antarktisz és Grönland áll közelebb a marsi környezethez, az extrém szárazság, fagy, kemény szelek és oxigénhiány miatt az Andok csúcsai az egyik legközelebbi analógjai a vörös bolygónak – ennek ellenére ebben a környezetben is élnek emlősállatok.
Ezen a környéken a hegymászók legfeljebb egy napot töltenek, ezért a tudomány a legutóbbi időkig nem is feltételezte, hogy állandó élőhelye lehet állatoknak. Ennek első cáfolatát a Nebraska–Lincoln Egyetem professzora, Jay Storz találta meg, amikor a sárgahátú levélfülű egér élő példányát fogta el a Llullaillaco vulkán tetején, 6700 méter magasságban.
Storzon komoly nyomás lehetett, hogy bizonyítsa, nem egyetlen eltévedt egérről volt szó, és az véletlenül sem a hátizsákja zsebében jutott erre a kietlen területre. A kutató most több mint egy tucat egeret talált a hegyekben. Ezek közül négyről a szénizotópos kormeghatározás megállapította, hogy mintegy 350 évvel ezelőtt pusztulhattak el, a legújabb valamikor 1955 után hagyta ott a fogát.
A genetikai vizsgálat megállapította, hogy az egerek azonosak az Atacama-sivatagban élő társaikkal, és minden bizonnyal a magasban található szent helyekre igyekvő inka zarándokokkal érkeztek a hegyre, hanem önerőből. A múmiák között a hím és nőstény egyedek egyenlő aránya arra utal, hogy az állatok itt élnek, tehát nem zarándokként érkeznek maguk is.
Az egerek már a vulkánok lábainál is extrém környezetben élnek, a csúcsokon még inkább. Olyan, mint a világűr
– mutatott rá Storz, aki szerint a kemény körülményeknek megvan az a nagy előnye, hogy természetes ragadozók itt már nem vadásznak az egerekre.