Index Vakbarát Hírportál

Még ebben a hónapban nagy bejelentést tesz az Apple

2023. október 25., szerda 19:10

Ugyan sokáig úgy nézett ki, hogy az Apple idén már nem mutat be új készülékeket, a vállalat most mégis beharangozott egy teljesen új, Scary Fast, azaz Félelmetesen gyors nevezetű eseményt, amelynek a középpontjában új Macek állhatnak majd.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, kifejezetten mozgalmas heteken van túl az Apple. Szeptember elején a legújabb iPhone-oké, név szerint az iPhone 15-é, az iPhone 15 Plusszé, az iPhone 15 Próé és az iPhone 15 Pro Maxé volt a főszerep, amelyeket mi magunk is leteszteltünk. Bár a rajt nehézkes volt – több Pro modell is irreális melegedéssel küzdött –, az almás cégnek egy szoftverfrissítéssel végül sikerült orvosolnia a hibákat.

A telefonok mellett frissült az Apple Watchok kínálata is: befutott a Series 9 és az Ultra 2, amiknek a legnagyobb újdonsága az az S9-es chip lett, melynek köszönhetően jelentősen nőtt az órák teljesítménye. Emellett egy dupla koppintásos gesztusvezérlést is implementáltak az órákba, a helyzet azonban az, hogy erre a Series 6-tól felfelé mindegyik Apple Watch képes lenne – az Apple viszont feltehetően szoftveresen korlátozza ezeket.

Ha ez nem lett volna elég, néhány nappal ezelőtt szó szerint a semmiből egy teljesen új Apple Pencil is felkerült a vállalat weboldalára – erről ide kattintva olvashat részletesebben. Mivel ekkor az Apple kizárólag a tollat jelentette be, szinte biztossá vált, hogy idén már nem tervez újabb bemutatót a vállalat (hiszen ha tervezett volna, akkor ott kapott volna műsoridőt az új készülék). Mark Gurman, a Bloomberg újságírója és egyben az egyik legmegbízhatóbb Apple-hírekkel kapcsolatos szivárogtató azonban úgy vélte, hogy

még a hónapban, október 30-án vagy 31-én bemutatót tarthat a vállalat.

Mint az kedd kora este kiderült, Gurmannak igaza volt, az Apple ugyanis kiküldte a meghívókat – Scary Fast nevezetű eseményük magyarországi idő szerint október 31-én hajnali egykor kezdődik majd, ami egy nagyon szokatlan időpont a vállalattól. A műsor előreláthatólag nem fog felérni a szeptemberi szintjére – ennek köszönhető az is, hogy a hivatalos meghívókat kevesebb mint egy héttel a bemutató előtt küldték ki –, ettől függetlenül azonban úgy néz ki, hogy kifejezetten izgalmas készülékekkel készül a vállalat. Mutatjuk, mire érdemes számítani.

Érkezik az új iMac

Az Apple legutóbb 2021 tavaszán frissítette az iMaceket, akkor azonban egyáltalán nem aprózták el azt. A készülékcsalád egy teljesen új, minden korábbinál vékonyabb (és színesebb) dizájnt kapott, aminek középpontjában már az Apple saját fejlesztésű M1-es lapkája állt. Az új, 24 hüvelykes iMac hatalmas sikert aratott, a többi Apple-termékkel szemben azonban a vállalat látszólag egy kicsit elhanyagolta azt – több mint két éve már ugyanis, hogy nem kapott semmilyen frissítést a készülékcsalád.

Ez látszólag idén októberben változni fog, az azonban egyelőre nem világos, hogy a vállalat miket fog újítani. Ami szinte biztos, az az, hogy a dizájn változatlan marad, az azonban benne van a pakliban, hogy az Apple új színekkel kísérletezik majd.

Ettől függetlenül a lényeg persze az lesz, hogy milyen chip kerül majd az iMacbe.

Az almás cégnek két lehetősége van: vagy a közel másfél évvel ezelőtt bemutatott M2-es lapkát rakják a számítógépbe, ezzel az egyik „legelavultabb”, de mégis legújabb Apple-terméket létrehozva, vagy az október végi bemutatón leleplezik az M3-as lapkát, amit elsőként az iMac fog megkapni. Mondanunk sem kell, az utóbbi lenne a legjobb szituáció – a Scary Fast jelző pedig könnyen utalhat az új chipre.

A hírek egy 32 hüvelykes, komolyabb specifikációkkal rendelkező iMac Próról is szóltak, ennek érkezését azonban még távolinak látja Gurman.

A Macek is frissülhetnek

Az informátor szerint az októberi eseményen a MacBook Pro modellek is frissülhetnek – ehhez azonban már elengedhetetlen lenne az, hogy az Apple előzetesen bemutassa az M3-as lapkát, jelenleg ugyanis az Apple kínálatában elérhető MacBook Prók közül mindegyikben a legaktuálisabb chip ketyeg.

Amennyiben a vállalat előáll az új chippel, úgy belátásunk szerint a 24 hüvelykes iMac, illetve a 13 hüvelykes MacBook Pro kaphatja meg azt elsőként. A MacBook Airek azért nem, mivel a15 hüvelykes modell még csak pár hónapos, a Mac mini pedig azért, mert annak legutóbbi generációja már M2 Pro chippel is kérhető volt – így újabb modellt csak akkor láthatunk, ha már a 3. generációs Pro és Max lapkákról is lerántott a leplet a vállalat.

Rovatok