Index Vakbarát Hírportál

Fordulat, gyorsan visszakaphatja állását a most kirúgott techzseni

2023. november 19., vasárnap 13:26

Az OpenAI igazgatótanácsa tárgyalásokat folytat Sam Altmannal, hogy visszatérjen a vállalathoz vezérigazgatóként – állítja több, az ügyre jó rálátással bíró személy. Az egyik forrás szerint Altman, akit az igazgatótanács hirtelen, előzetes értesítés nélkül rúgott ki, „ambivalens” a visszatéréssel kapcsolatban.

Az, hogy Altman mindössze egy nappal a leváltása után tárgyalásokat folytat a céggel, azt jelzi, hogy az OpenAI igazgatótanácsa megkongatta a vészharangot, írja a The Verge. Órákkal Altman kirúgása után egy sor vezető kutató is lemondott, és az OpenAI-hoz közel álló emberek szerint további távozások vannak készülőben, ez pedig megrémítette a felső vezetést.

Az OpenAI legnagyobb befektetője, a Microsoft nem sokkal Altman kirúgása után közleményben közölte, hogy a vállalat „továbbra is elkötelezett” a céggel való partnerség mellett. Az OpenAI befektetői azonban nem kaptak lehetőséget arra, hogy beleszóljanak az igazgatótanács Altman eltávolításáról szóló döntésébe, ami nem tetszett nekik. Az OpenAI és a Microsoft szóvivője sem kívánt reagálni az Altman visszatéréséről szóló híresztelésekre.

Mint arról korábban írtunk, Altmant eltávolították saját cégétől, miután az igazgatótanács azzal vádolta a férfit, hogy „nem volt következetesen őszinte a kommunikációjában”.

A pénteken kiadott nyilatkozatában az Open AI igazgatótanácsa azt írta, hogy „már nem bíznak Altman vezetői képességeiben”. A tanács szerint új vezetésre és szemléletmódra van „szükség”, ahogy a vállalat továbblép – áll a cég honlapján közzétett közleményben, írja a The Guardian.

„Imádtam az OpenAI-nál töltött időmet. Szerettem tehetséges emberekkel dolgozni. Később többet mondok arról, hogy mi lesz a következő lépésem” – közölte Altman a kirúgása után.

A bejelentés állítólag teljesen váratlanul érte az alkalmazottakat, akik közül sokan egy belső közleményből és a vállalat nyilvános blogjából értesültek Altman eltávolításáról. Az OpenAI péntek délutánra rendkívüli megbeszélést hívott össze, hogy megvitassák a hírt az alkalmazottakkal – mondta a Reutersnek a hírügynökség egyik forrása, aki jó rálátással bír az ügyre.

Rovatok