Index Vakbarát Hírportál

Nagy kedvenc lehet az új, belépő szintű MacBook Pro

2023. december 22., péntek 06:45

Könnyen megeshet, hogy egy M3-as chipes MacBook Pro lapul majd idén a karácsonyfa alatt – vagy esetleg magát lepi meg eggyel –, az Apple által október végén leleplezett készülék ugyanis igazi közönségkedvenc lett. Félreértés persze ne essék: a Pro modell ezúttal sem az átlagfelhasználók számára készült, azoknak azonban, akik kicsit többre vágynak, meglepően jó választás lehet a készülék. Mutatjuk, mit tud a legmegfizethetőbb 2023-as MacBook Pro.

A 2023-as év meglehetősen furcsán alakult az Apple számára, legalábbis abban a tekintetben, hogy milyen termékeket mutatott be a vállalat. Idén először például egyetlen iPad sem frissült, a Macek azonban sorozatgyártásban készültek, ami nem biztos, hogy jót tett a készülékcsaládnak. Januárban debütáltak például az M2 Pro és M2 Max chipekkel szerelt MacBook Prók, illetve az M2-es Mac mini is. Őket követte júniusban a 15 hüvelykes, ugyancsak M2-es MacBook Air, október végén azonban olyat csinált az Apple, amilyet nagyon ritkán:

alig több mint tíz hónappal a bemutató után leselejtezett egy teljes készülékcsaládot.

Ezek az M2 Pro és M2 Max chipekkel szerelt 14 és 16 hüvelykes MacBook Prók voltak, a vállalat ugyanis október végén már be is mutatta teljesen új chipkészletét, ezzel egyetemben pedig az új MacBook Prókat is. Azt, hogy mit éreztek azok, akik mindösszesen néhány hónappal ezelőtt váltottak az M2-es szériára, nem biztos, hogy tudni akarjuk (vélhetően fizikai fájdalmat és megvetést az Apple iránt), az azonban tagadhatatlan, hogy az M3-as MacBookok a széria eddigi legjobb tagjai lettek.

Ez lesz az új közönségkedvenc?

Ahogy említettük, az Apple októberben három chipet is leleplezett: az M3-at, az M3 Prót és az M3 Maxot. Utóbbi kettőről egyértelmű volt, hogy az új MacBook Prókban kapnak majd helyet, az M3-as chip sorsa azonban nem volt ennyire egyértelmű. Mint kiderült, az Apple úgy döntött, hogy hosszú évek után kivezeti a 13 hüvelykes MacBook Prót, helyére pedig azt a külsőleg teljesen megegyező 14 hüvelykes variánst helyezi, amit már eddig is ismertünk – a megfizethetőség érdekében ez a Mac azonban csak M3-as lapkát kapott.

A belépő szintű M3-as MacBook Pro tehát tulajdonképpen a kivezetett 13 hüvelykes, M2 chipes Pro utódja lett, aminek nem csak dizájnja volt elavult, de portok tekintetében sem remekelt – a régi-új külsőnek köszönhetően azonban az M3-as Pro csak úgy úszik a portokban. Az asztroszürke alumíniumház bal oldalán találjuk a töltésért felelős MagSafe-csatlakozót, mellette pedig két USB-C és egy jackportot. A készülék jobb oldalára egy HDMI-portot helyezett az Apple, emellé pedig még egy SD-kártya-olvasó is elfért – talán ennek hiánya volt a legfájdalmasabb a 13 hüvelykes kiadásban, amin mindösszesen két USB-C csatlakozót talált a felhasználó.

Mivel a külső teljesen változatlan maradt, ha nem kezdünk el a macOS-ben arról kutakodni, hogy épp milyen chip is ketyeg a gépekben, azok egyszerűen megkülönböztethetetlenek egymástól. A 14 hüvelykes, 3024×1964 pixel felbontású, 120 hertzes képfrissítésre képes, ProMotion-technológiával ellátott, mini-LED-technológiát használó Liquid Retina XDR kijelzőbe továbbra is belóg az a bizonyos notch, ami ezúttal is csak egy Full HD felbontású webkamerát rejt. A kijelző maximálisan 1600 nites fényerejére azonban még kültéri használatnál sem lehet panasz, a mini-LED-panelnek köszönhetően azonban a kijelző szélein továbbra is észrevehető egy enyhén sötétebb sáv. A betekintési szögek, a színhűség és a kontraszt ettől függetlenül szinte tökéletes, de ezt el is várjuk az Apple-től, ahogy a tökéletes gépelési élményt is. Mindezeket olvasva felmerül persze a kérdés, hogy akkor mi az újdonság – a válasz pedig a chipekben rejlik.

Fontos megjegyezni, hogy amennyiben M1 Pro, M1 Max, M2 Pro vagy M2 Max chipes MacBokkal rendelkezik, a belépő szintű, M3-as MacBook Pro teljesítmény tekintetében mindenképp visszalépés lesz,

így ezt a modellt csak akkor válassza, ha még inteles vagy M1/M2-es MacBookkal rendelkezik, vagy akkor, ha ez lenne az első MacBookja és grafikusi munkát végez, esetleg képek, videók szerkesztésével foglalkozik – arra tökéletes választás lesz.

De mit tud az M3?

Alapjáraton az Apple M szériás alapchipjei a hétköznapi felhasználók számára készülnek, teljesítményük azonban van akkora, hogy azokat komolyabb munkák elvégzésére is igénybe lehessen venni – főleg akkor, ha azok aktív hűtésben is részesülnek. Többek között ez az M3-as MacBook Pro egyik előnye egy nagyobb tárhellyel és több memóriával kért M2-es MacBook Airrel szemben. Utóbbiban ugyanis nincs aktív hűtés, azaz ventilátor, így nagyobb terhelés alatt a felforrósodott chipet csak az alumíniumváz és a kinti hőmérséklet tudja hűteni. Ennek okán a teljesítmény nem tud stabil maradni, a rendszer ugyanis automatikusan lekorlátozza azt a túlmelegedést elkerülvén – ilyenektől azonban a Pro modellek esetében nem kell tartania.

Az M3 legnagyobb előnye az elődökhöz képest, hogy azok már az iparágvezető három nanométeres gyártástechnológiával készültek, ami lehetővé teszi, hogy minden korábbinál több tranzisztor kerüljön a lapkába. Mindennek köszönhetően drasztikusan megnőtt a chip számítási és grafikai teljesítménye is. Az új generációs GPU például gyorsabb és hatékonyabb, bevezet egy új technológiát, a dinamikus gyorsítótárazást, emellett pedig a lapka az A17 Próhoz hasonlóan már támogatja a hardveresen gyorsított sugárkövetést is.

És hogy mindez mit jelent számokban? Az M3-ban található nyolcmagos CPU négy nagy teljesítményre optimalizált és négy energia­takarékos magja méréseink szerint körülbelül 20 százalékkal nagyobb számítási teljesítményre képes, mint az előd, míg a tízmagos GPU körülbelül 25 százalékkal erősebb. Mindez annak tudható be, hogy a chip már három nanométeres technológiát használ, az M2 20 milliárd tranzisztora helyett pedig már 25 milliárd fért az M3-ba. A legnagyobb előrelépés mindezek ellenére a Neural Engine esetében tapasztalható, a 16 magos egység körülbelül 60 százalékkal nagyobb számítási teljesítménnyel rendelkezik, minek köszönhetően a gépi tanuláson és mesterséges intelligencián alapuló feladatokat sokkal könnyebben végzi majd el a laptop.

Mondanunk sem kell, hogy a jövő fejlesztései javarészt ezeken alapulnak majd, így az M3-as chip előreláthatólag egy rendkívül időtálló lapka lesz.

Az persze sokak számára bicskanyitogató – és elsősorban ijesztő – lehet, hogy a nem kevesebb mint 800 ezer forintért kínált alapmodellbe csak 8, azaz nyolc gigabyte memóriát pakolt az Apple, aki azonban ismeri a macOS sajátosságait, tudja, hogy ez közel sem egyezik meg azzal, mintha egy windowsos laptop rendelkezne ugyanennyi memóriával. Túlozni persze nem kell, ha elindítjuk a Photoshopot és mellé még egy másik kreatív programot, a MacBook képes kifogyni a memóriából, az Apple egyik mérnöke szerint azonban nyolc gigabyte RAM egy MacBookban olyan, mintha egy windowsos PC-t 16-tal szerelnének fel. Az pedig továbbra is lélegzetelállító, hogy a csúcsteljesítményt a készülék akkumulátorról is tökéletesen hozza – egy teljes töltéssel használattól függően 10-15 óra képernyőidő érhető el.

Kinek érheti meg?

A 800 ezer forintos sávban jelenleg két választási lehetősége van, ha mindenképp MacBookot szeretne vásárolni – a kategória és az árazás okán – profi felhasználásra. Az első lehetősége egy 13,6 hüvelykes, 10 magos GPU-val szerelt M2 chipes MacBook Air, az alap nyolc helyett 16 gigabyte memóriával és 512 gigabyte tárhellyel. Ez az összeállítás 780 ezer jó magyar forintba fáj, tehát spórol 20 ezret, cserébe azonban lemond a mini LED-es 120 hertzes Liquid Retina XDR kijelzőről, a jobb hangszórókról, a stabilabb teljesítményt elősegítő aktív hűtésről, a HDMI‑portról, az SDXC‑kártyahelyről és végül, de semmiképp sem utolsósorban az eleve nagyobb teljesítményt nyújtó M3-as chipről.

Amennyiben a 20 ezer forinttal drágább MacBook Prót választja, ezeket mind megkapja, ebben az esetben azonban „csak” nyolc gigabyte memória áll majd rendelkezésére, amit utólagosan bővíteni már nem lehet – a 16 gigabyte-os kiadás kereken 100 ezer forint pluszt jelent. Ha minket kérdez, „Pro” munkavégzésre mindenképp érdemesebb az M3-as MacBook Prót választani, nem fog csalódni a gépben, ha azonban nem szeretne kompromisszumokat, inkább az M3 Pro és M3 Mac chipes kiadások között nézegessen. Amennyiben hétköznapi felhasználásra keres MacBookot, mindenképp az M2 chipes MacBook Airt válassza, ennek indulóára 530 ezer forint. Az Apple kínálatában még az M1-es, 2020-as kiadás is fellelhető, ez azonban csak 30 ezer forinttal olcsóbb az M2-es Airnél, amellett pedig, hogy egy gyengébb chip található benne, még a kijelzője is rosszabb, kialakítása pedig még az Apple régebbi dizájnnyelvezetét követi – a 2022-es modell tehát abszolút megéri az ekkora összegeknél már mondhatni elenyésző felárat.

Az is benne van persze a pakliban, hogy végül egy windowsos laptop mellett dönt – ebben az esetben a legjobb választás jelenleg az Asus nemrégiben bemutatott Zenbook 14 OLED nevezetű laptopja lehet, amit már az Intel első Ultra elnevezésű chipjeivel szereltek.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok