Index Vakbarát Hírportál

Olyat csinált az Apple, amit eddig még senki

2023. október 31., kedd 07:43

Érdemes volt egy kicsit tovább fennmaradni azok számára, akik nagy szerelmesei az Apple márkának, a vállalat ugyanis magyarországi idő szerint hajnali egykor tartotta meg októberi eseményét. Az alig több mint félórás show alatt bemutatkozott az M3-as chipcsalád, valamint a 14 és 16 hüvelykes MacBook Prók, illetve a 24 hüvelykes iMac új generációja.

Azok után, hogy szeptemberben bemutatták a legújabb iPhone-okat és Apple Watchokat, valamint pár héttel később egy egyszerű weboldalfrissítéssel leleplezték az új Apple Pencilt, jóformán senki sem gondolta, hogy az Apple idén még bemutatót fog tartani – mégis így lett. A szokatlan időpontban tartott októberi esemény középpontjában a gyártó teljesen új, M3-as chipcsaládja állt, ami azonnal otthont is kapott a legújabb MacBook Prókban és a 24 hüvelykes iMacekben. Mutatjuk, hogy pontosan mire képesek az új gépek.

Három nanométeres megborulás

Az M3, az M3 Pro és az M3 Max legnagyobb előnye az elődökhöz képest, hogy azok már az iparágvezető három nanométeres gyártástechnológiával készültek, ami lehetővé teszi, hogy minden korábbinál több tranzisztor kerüljön a lapkákba. Mindennek köszönhetően drasztikusan megnőtt a chipek teljesítménye, az Apple pedig ismét olyat csinált, amit eddig még senki: ők az elsők ugyanis, akik három nanométeres chipeket helyeztek asztali számítógépekbe és laptopokba. 

Az M3-as lapkacsalád grafikus egysége ugyancsak sokat fejlődött, az új generációs GPU gyorsabb és hatékonyabb, és bevezet egy új technológiát, a dinamikus gyorsítótárazást, emellett a lapkák az A17 Próhoz hasonlóan már támogatják a hardveresen gyorsított sugárkövetést is. Érdekesség, hogy a bemutató alatt az Apple végig az M1-es lapkákhoz hasonlította az új chipek teljesítményét, amivel egyértelműen az volt a céljuk, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy 

az M2 Próval és M2 Maxszal szerelt MacBook Prók még csak tíz hónapja kerültek forgalomba, 

így ők is tudták, hogy akik januárban milliókat költöttek új gépeikre, azok most nem feltétlenül lesznek boldogok. Mindenesetre ahhoz képest, hogy az M1-es chipek még csak három éve debütáltak, az előrelépés nagy: a renderelési sebesség mostantól akár 2,5-szer, a processzor teljesítménycentrikus magjai 30, míg hatékonysági magjai 50 százalékkal lettek gyorsabbak. Ezek mellett fejlődött a Neural Engine is, ez az M1-es chipekben találhatóhoz képest 60 százalékkal gyorsabb. A furfangosan megfogalmazott összehasonlítások helyett azonban beszéljenek a konkrét specifikációk, melyeket alább vehet szemügyre: 

Arról már persze nem beszélt az Apple, hogy a legújabb chipek bizonyos szegmensekben rosszabb specifikációkkal rendelkeznek, mint az elődök. Míg az M1-es és M2-es lapkák 200 gigabyte/másodperces memória-sávszélességgel rendelkeztek, addig az M3 már csak 100 gigabyte/másodpercessel. Az M3 Pro esetében egy fokkal jobb a helyzet, ezek 150 gigabyte/másodperces memória-sávszélességet kaptak, a visszalépés azonban itt is jelentős, 25 százalékos. Hogy a döntés hátterében mi állhatott, azt egyelőre senki sem tudja, az Apple-t ismerve pedig egyhamar választ sem fogunk kapni.

Még Próbb lett a MacBook Pro

Ahogy azt várni lehetett, az új chipek elsőként a MacBook Prókban kaptak helyet, ebből a szemszögből semmi újat nem mutatott a vállalat. A készülékek kívülről pontosan ugyanazt a formatervet követik, mint a 2020-as modellek. Az egyedüli újdonság, hogy az SDR fényerő 500-ról 600 nitesre nőtt, 

ezt és az új chipeket leszámítva azonban a 2023-as MacBook Prók egy az egyben megegyeznek az elődökkel.

Furcsaság, hogy az Apple most először egy „nem pro” chipet is belerakott a 14 és 16 hüvelykes laptopok házába, idén ugyanis a korábbi kettő helyett már három kiadásban kínálják a MacBook Prókat; M3, M3 Pro és M3 Max lapkákkal. Minderre azért volt szükség, hogy a vállalat végre kivezethesse a 13 hüvelykes MacBook Prót a portfóliójából, amivel egyszerre egyébként végleg megszűntek a TouchBarral szerelt Apple laptopok, ezzel lezárva egy korszakot.

A MacBookok mellett több mint két év után frissült az iMac is, a 24 hüvelykes gép megkapta az M3-as lapkát, ezen felül azonban minden maradt változatlan, egyaránt a formaterv és a színválaszték is. 

Az új készülékek már most előrendelhetők. Az M3-as chippel szerelt MacBook Pro indulóára 799 990 forint lett, ezért cserébe 8 gigabyte egységesített memóriát és 512 gigabyte tárhelyet kap. A csúcsok csúcsa ezúttal a 3,6 milliós, M3 Max lapkával szerelt 16 hüvelykes Prónál áll meg, ez esetben már 128 gigabyte egységesített memória és 8 terabyte tárhely áll a rendelkezésére. A 24 hüvelykes iMacet 649 990 forintra árazta be az Apple, amibe egy M3-as lapka, 8 gigabyte egységesített memória és 256 gigabyte tárhely fért bele. Az új készülékeket november első heteiben készül kiszállítani a vállalat. 

Az eseményt, melyet most először teljes egészében az iPhone 15 Pro Max kamerájával vettek fel, alább nézheti vissza: 

Rovatok