Index Vakbarát Hírportál

Megvezették az amerikai politikusokat ufóügyben?

2024. január 25., csütörtök 18:42 | aznap frissítve

A kongresszusi képviselők már bibliai jelenéseket emlegetnek. Az anomáliákat kutató hivatal egykori igazgatója szerint inkább kritikusan kellene gondolkodniuk, mert idegenekre semmi bizonyíték.

Újabb epizódokkal bővült az amerikai ufómegfigyelések ügye. Van, aki angyalokat lát. Az anomáliákat kutató hivatal egykori vezetője szerint ugyanakkor semmi idegen eredetűt nem találtak.

Mint ismert, az Egyesült Államok az elmúlt évek folyamán igyekezett átalakítani hivatalait és szolgálati útjait, hogy több megbízható jelentést kapjon ismeretlen eredetű repülő dolgokról. Ez nem volt triviális feladat, mivel a legtöbb ilyennel pilóták találkoznak, és az ő esetükben sokszor visszaüthetett, ha ilyeneket jelentettek, mert elveszíthették a repülési engedélyüket, ha kétségek merültek fel a mentális vagy egészségi állapotukkal kapcsolatban.

A törvényhozók és a hálás közönség jóval többet kaptak, mint amire számíthattak, és ennek okai valószínűleg az amerikai politikában keresendőek. A korábban titkos akták közzététele után megjelent David Grusch, egykori hírszerző tiszt, és ott vette fel a fonalat, ahol a korábban népszerű X-akták sorozat a kilencvenes évek végén letette. Grusch azt állította, hogy amerikai állami intézmények eldugott fiókügynökségei földönkívüli űrhajókat rejtegetnek és próbálnak technikailag megfejteni, miközben az egykori és jelenlegi rivális nagyhatalmak szintén ilyesmivel foglalkoznak.

Talán még korán van ahhoz, hogy lehajtott fejjel bevalljuk, tévedtünk és tényleg itt repkednek az űrlények. A történetnek van egy szürreális déjà vu jellege, csak nem tértek vissza az utcai pozdorjapultokról az ufókönyveket cukorként vásárló tömegek. Most, ha úgy tetszik, mintha megfordult volna az inga: a szkeptikusok az új ufóhívők, és az állam titkolózás helyett hülyíti az embereket.

Az amerikai képviselők itták Grusch szavait a tavaly nyári kongresszusi meghallgatáson. Január közepén, immár zárt ajtók mögött megismételték a beszélgetést, és természetesen izgalmas spekuláció övezte, hogy mi hangozhatott el. Az amerikai politikusok vérmérsékletüknek megfelelően kezelték a helyzetet.

Grusch tanúként önként nyilvánosság elé lépett ugyan, de saját elmondása szerint soha életében nem látott egyetlen, pajtában rejtegetett idegen űrhajót sem, ezekről csak azoktól tud, akikkel hivatalos minőségében beszélgetett. A zárt meghallgatás több résztvevőben csalódást keltett. Tim Burchett tennesse-i republikánus képviselő tömören annyit mondott, hogy ami elhangzott, az csak „még több ugyanabból”, vagyis ugyanaz hangozhatott el, mint a nyílt meghallgatáson. Raja Krishnamoothi illinois-i demokrata képviselő ugyanakkor arra panaszkodott, hogy amikor az elhangzottak ténybeli alapjaira kérdezett rá, csalódnia kellett.

Szerencsére nem volt mindenki savanyújóska, a meghallgatáson részt vevő missouri republikánus, Eric Burlison egy podcastben kifejtette, hogy szerinte igaz, ami a meghallgatáson elhangzott, és az azonosítatlan tárgyak lényegében angyalok, vagyis Isten küldöttei.

Lehet, hogy nem teljesen illenek a bibliai történetbe, de amikor azt mondom, hogy angyalok, az számomra az extradimenzionális lény szinonimája

– fogalmazott a képviselő.

A fent említett párttárs, Tim Burchett már 2021-ben kifejtette, hogy egyértelműen azonosítatlan repülő tárgyak szerepelnek a Bibliában. Burlison, aki korábban szkeptikus volt az ufókkal kapcsolatban, a természetfeletti mellett nyitott volt a lehetőségre, hogy a jelenségek emberi eredetűek, sőt úgy vélte, hogy ez a valószínűbb magyarázat – ezzel természetesen kivívta az ateista ufóhívők teljes haragját. 

A nagy semmi

Miközben egyre meredekebb irányba tart az amerikai UAP-történet, megjelentek a földhözragadtabb hangok is. A légi anomáliák adatait gyűjtő tárcaközi szerv, az AARO egykori vezetője, Sean Kirkpatrick vélménycikkben írt saját álláspontjáról a Scientific Americanben. Az írás szerint az AARO munkája során sok érdekes dolgot talált, de ezek egyike sem volt idegen eredetű. 

Kirkpatrickkal kapcsolatban érdemes tudni, hogy a katonai hírszerzés UAP-felderítő csoportjának dolgozó Grusch azzal vádolta, hogy nem segített neki, és nem reagált megkereséseire. 

A fizikus képzettségű Kirkpatrick, miután az AARO élére kinevezték, úgy nyilatkozott, hogy ha nem bizonyosodik be az azonosítatlan tárgyak idegen eredete, akkor az a magyarázat marad, hogy a látottak emberi eredetűek, ami nem jó hír. Ez még egy gondtalan időszak volt, amikor az idegenek kutatásának egyik leghíresebb tudományos képviselőjével, Avi Loebbel írt közösen tudományos cikket. Aztán jött a feketeleves.

A hivatal egykori vezetője cikkében leírta, hogy tehetséges emberekből összeállított csapata elkezdett széthullani a szenzációs hírek fokozódó hullámverésében, végül ez vezetett el oda, hogy 18 hónappal kinevezése után lemondott. 

Kirkpatrick szerint az a mindent bejáró narratíva, amely szerint bizonyos titkos helyszíneken a hatvanas évek óta 12 idegen űrhajót tárolnak és vizsgálnak utasaikkal együtt, egy viszonylag szűk csoportból származik. Ez a csoport egymást évtizedek óta ismerő emberekből áll, akik Robert Bigelow milliárdos üzletember körül tömörülnek. Bigelow egy ingatlanmágnás, aki az űriparba is beszállt, és erősen foglalkoztatja a halál utáni élet.

A idegen űrhajókat őrző programnak semmilyen nyoma nincs, sőt az ilyen titkos programok létrehozására irányuló procedúra sem létezik, ahogy az évtizedek alatt a szupertitokba beavatott emberek sincsenek sehol. Titkos költségvetési pénzek sem mentek el ilyesmire, ezzel szemben volt egy ufológusokhoz köthető paranormális kutatási program, amit szabályellenesnek találtak, és leállítottak.

Kirkpatrick kiemelte továbbá, hogy az önként jelentkező tanúk közül senki sem kereste meg az AARO-t semmilyen bizonyítékkal. Hozzátette továbbá, hogy a kongresszus tagjainak az lenne a dolga, hogy a szereplési lehetőségek kimaxolása helyett a kritikus gondolkodást gyakorolják.

(The Hill, Scientific American)

(Borítókép:  MICHAEL MACOR / The San Francisco Chronicle / Getty Images)

Rovatok