A páfrány ősi növény, amely ugyan lassan nő, de egyéni trükkökkel is képes életben maradni a terméketlen talajon.
Halott levelei segítségével jut tápanyaghoz a panamai őserdőkben honos páfrányfaj, a Cyathea rojasiana. A növény különleges túlélési taktikáját az Illinoisi Egyetem botanikaprofesszora, James Dalling és kollégái véletlenül fedezték fel.
A páfrány levelei elöregedve lehajlanak és elszáradnak, de a pusztulás itt nem a vég, ugyanis váratlan dolog történik: a talajra hajló levelek végén gyökérkezdemények fejlődnek. A levelek ereiként működő edénynyalábokban ekkor megfordult az áramlás: eddig a levelekbe szállították a vizet, most gyökerekként a növényhez továbbították a felszívott vizet és nitrogént.
A lehajló levelek csak komposztálódó szerves hulladéknak tűntek, különleges funkciójuk így kerülhette el a tudósok figyelmét. A növények gyökerei egyébként is nagyon rámenősek ezen a környéken, más növények törzsére is rátekerednek, Dalling eleinte azt gondolta, hogy egy másik növény gyökerét látja.
Az önmagát újrahasznosító stratégia teljesen egyedi, és minden jel szerint földtörténeti múltra tekint vissza.
A serlegpáfrányok nemzetségébe tartozó, fa méretűvé cseperedő növény a földet a dinoszauruszok idején uraló ősi páfrányok ma is élő faja. Hétköznapi fogalmaink szerint nem is fa, nincs fás törzse vagy ágai. Dús levélcsokrokból áll, a levelek növesztése azonban nagyon sok energiát és tápanyagot igényel. Ezek a páfrányok ezért nagyon lassan nőnek, és legfeljebb két méter magasságot érnek el. A környezet kihívásaival csak újító módszerekkel küzdhettek meg.
Nagyon meglepődtem, le is döbbentem! A hely, ahol nőnek, nagyon nedves és terméketlen. Ez egy régi vulkáni hamuréteg, kvarcban gazdag nagy mélységig, és nagyon kevés ásványi tápanyagot tartalmaz
– mutatott rá Dalling professzor.
A zombipáfrány tehát nem véletlenül él ott, ahol felfedezték. Az Észak- és Dél-Amerikát összekötő panamai földnyelv helyén szigetvilág húzódott 7 millió évvel ezelőttig, amit vulkáni tevékenység változtatott szárazfölddé. A hamuból létrejött talaj itt néhol olyan, mint a tengerparti homok. Az itt élő növényzet összetétele teljesen más, mint a helyi nemzeti park szomszédos őserdeiben, amik az amerikai szakemberek eredeti kutatási célpontjai voltak.
Dalling jelenleg azt vizsgálja, hogy más páfrányok is képesek-e leveleik gyökerekké alakítására, és hogy mi történik az elhalt szövetekkel, amikor a levél funkciója átrendeződik. Az is érdekes kérdés, hogy mi történik a gyökerekkel szimbiózisban élő gombákkal, amelyeknek kulcsszerepük van az ásványi anyagok hasznosításában. A jó hír, hogy a páfrány nem vonszolja magát hörögve (vagy legalábbis nem az emberi időérzékelés dimenziójában), és nem fogyaszt agyat.