A dínók elődjéből alig maradt valami, ezért kicsit hozzáfaragtak és -festettek.
A régészek mindig is kicsit zavarba ejtőnek találták, a modern vizsgálatok alapján pedig túlnyomórészt hamisítványnak bizonyult az az ősgyíkmaradvány, amelyet 1931-ben tártak fel az olasz Alpokban. A dinoszauruszok ősei közé tartozó Trindentinosaurus antiquus a becslések szerint 280 millió éve élhetett, és mint lelet alapjában határozta meg a hüllők evolúciójával kapcsolatos elképzeléseket. Nem utolsósorban az Olaszország területén talált legrégebbi gerincesmaradvány volt.
A kövön sötét árnyékként megmaradt fosszília azon nagyon ritka példányok közé tartozott, amelyeken nemcsak a csontok, de a puhaszövetek lenyomata is megmaradt.
A puhaszövetes fosszíliák ritkák, de amikor ilyet találnak, abból mindig fontos biológiai információkra derül fény, a külső színre, belső anatómiára és fiziológiára
– fogalmazott közleményében Valentina Rossi, a Corki Egyetem paleobiológusa. Rossi és csapata a legkorszerűbb módszerekkel vizsgálta a csodás leletet.
A kémiai elemzés, ultraviola fénnyel, 3D-s felületmodellezéssel, elektronmikroszkóppal és spektroszkópiával végzett vizsgálat egy lakkréteget talált. Ez a lelet védelmét szolgálja, és ma is alkalmazzák.
Viszont a lakk alatt – ahol az egykor élt állat körül kilapult, elszenesedett szövetek és bőr látható – az anyag szerkezete és textúrája nem mutatott egyezést az ismert hasonló leletekével. Ennek oka, hogy nem évmilliókkal korábban kerültek oda, hanem közel egy évszázada ecsettel vitte fel őket valaki, miután valószínűleg ugyanez a valaki további részeket keresve kivéste a test körvonalát.
Rossiék megállapították, hogy a fosszília bár nem olyan látványos és szenzációs, mint ahogy eddig ismerték, de nem is teljesen hamis. A hátsó végtagmaradványok valódiak, sőt a megmaradt hátsó lábakon csontos pikkelyek is felfedezhetők, amelyek a ma élő krokodilokéhoz hasonlóan nézhettek ki. Összességében bár a T. antiquus megmaradt a legrégebbi olasz gerincesnek, a kutatók felhívták a figyelmet, hogy a jövőben tudományos írásokban ne hivatkozzanak az állat hamisításon alapuló leírására.
A tudományos hamisítás nem tréfadolog, de főleg a régészet terén jelentős szórakoztató potenciál van benne, amiről mindenki értesülhetett Indiana Jones kristálykoponyákban, nácikban és mérges kígyókban gazdag kalandjaiból.
A legutóbbi, nem fikció szintjén létező, nagy port felverő hamisítás a National Geographic által 1999-ben bemutatott Archaeoraptor volt. Ez a madarak és dinoszauruszok közötti hiányzó láncszem lett volna, de mint kiderült, egy Microraptor farkából és más ismeretlen állatok részeiből állították össze.
Emlékezetes botrány volt, amikor 1987-ben kiderült, hogy a Panjabi Egyetem egyik régésze évtizedekig publikált a Himalája régió kialakulásának földrajzáról egy párizsi butikból beszerzett marokkói konodonta maradványai alapján.
A leghíresebb ilyen eset az úgynevezett piltdowni ember volt. Ez egy vélt emberelőd 1912-ben talált koponyája volt, amelyről egy évtizeddel később megállapították, hogy egy modern emberi koponya, valamint orángutánfogak és -állkapocs kombinációjával hozták létre, ennek ellenére az 1953-ban bekövetkezett döntő lebukásig komoly leletnek tekintették.