Valamikor százmillió évvel ezelőtt történt valami váratlan és nehezen értelmezhető dolog, amitől szupergyorsan változó, lábatlan, gyíkszerű lények árasztották el a Földet.
A kígyók rendszertanilag a pikkelyes hüllők rendjének alrendjébe tartoznak, a gyíkok mellett különös ismertetőjegyük a lábak hiánya, a kiakasztható állkapocs, és esetenként a mérges harapás. Jelenleg mintegy 4000 kígyófajt ismerünk, a szárazföldi gerinces fajok nyolcadát kígyók teszik ki. Rengeteg különböző adottságú élőhelyen fordulnak elő: van, amelyik fán él, másik úszik, és olyan is, amelyik beássa magát. A nagy kérdés, hogy miért ilyen sokszínűek, és miért él ilyen sok fajuk? A Science magazin februári számának vezércikke szerint mindez egy evolúciós szingularitás eredménye.
A szingularitások alatt a tudományban váratlan és a valóság síkján nehezen értelmezhető dolgokat értenek.
Fizikában ilyen a fekete lyuk belseje, ahol felbomlanak a természeti törvények. A biológiában a szingularitás valamivel szelídebb, a törzsfejlődés során kisebb tulajdonságok találkozásából kiinduló lekövethetetlenül gyors és mély változást jelent. Az evolúció fokozatos alkalmazkodást biztosító tulajdonságok kifejlődéséről szól, és cseppet sem gyors – ugyanakkor előfordulhat, hogy egy faj váratlanul csodálatos agyat növeszt, és évezredek alatt uralma alá hajtja az egész bolygót.
Hasonló módon a kígyókban is van valami forradalmi.
A gyíkok evolúciós szempontból olyanok, mint a mopedek vagy gokartok, mert gyorsan változnak. A kígyók ugyanebből a szempontból olyanok, mint a nagy sebességű vasút.
– mondja Daniel Rabosky, a Michigani Egyetem biológiaprofesszora.
Hogy a kígyók szingularitásához milyen tulajdonságok találkozása vezetett, nem tudjuk, és valószínűleg soha nem fogjuk megismerni, mert a folyamatos változásból nem tudjuk kiszűrni az eredeti konstellációt.
A pikkelyes hüllők genetikai elemzésével felrajzolt rendszertani térképből kiderült, hogy a kígyók háromszor olyan gyorsan változnak, mint más pikkelyesek. Ez valamikor 70 és 100 millió évvel ezelőtt kezdődött, és máig tart, ezért folyamatosan fedeznek fel új fajokat. Legutóbb például a világ legnagyobb kígyójáról derült ki, hogy a zöld anakondától megkülönböztetendő faj.
A gyíkoknál eközben a kígyóktól függetlenül kifejlődtek kígyószerű tulajdonságok. Vannak lábatlan gyíkok, mérges gyíkok, rugalmas állkapcsúak – ennek ellenére nem fejlődnek a kígyókhoz hasonló fergeteges tempóban.
Sok jellegzetes tulajdonságot látunk a kígyóknál, ami nem csak rájuk jellemző. De nem látunk olyan ok-okozati összefüggést, amikor a tulajdonságok megjelenése rengeteg hüllőfaj hirtelen kifejlődéséhez vezet
– mutat rá a tanulmány szerzője, Pascal Title, a Stony Brook Egyetem adjunktusa.
A gyomortartalmakat 70 ezer példán vizsgálva megállapították, hogy a kígyók előszeretettel fogyasztanak gerinceseket, míg a gyíkok jellemzően inkább rovarokon és gerincteleneken élnek. A gyíkok nem túl válogatósak, a kígyók viszont gyakrabban specializálódnak egy adott táplálékra.
A kutatók – miután tíz éven keresztül vizsgálták a világ természettudományi múzeumainak több tízezer preparátumát – megállapították, hogy jelenleg is nagyon keveset tudunk a földi élőlényeknek erről a népes csoportjáról. Különösen a trópusokon nehéz megállapítani, hogy hány faj van, és ezek hogyan viselkednek egymással és környezetükkel. Az ember folyamatos felforgató tevékenysége miatt pedig egyre gyakrabban válik lehetetlenné ennek a különleges világnak a felderítése.